A szavak elveszítették a jelentésüket, és ami ennél tragikusabb,
jelentőségüket is az emberek számára. Csak a hit a fontos. A vak hit.
Egyre nehezebb rációt, logikát, értelmet találni a magatartás, a megnyilvánulás, vagy akár a passzivitás mögött.
Erre a legújabb példa az, amikor immár a parlament hoz folyamatban lévő büntető ügyben döntést, vagy a fideszes képviselőként NAV főnök, egy Mezőkövesdi benzinkútnál intézkedik árcsökkentésügyileg. A foci klubok világa adókedvezményeket kap a vérlázító teljesítmény ellenére, miközben a vállalkozások nyögnek az adóprés alatt.
Az önkormányzatok a polgármesterekkel az élükön mindenütt az országban szimpla fidesz hűbéri rendszerben működnek. Ha van valakinek a korabeli feudális viszonyokról némi ismerete, egyértelműen ráismer a hűbéres(földes)urak, helyi kiskirályok szörnyű, rémséges kiváltságaira, a helyi polgárok velük szembeni kiszolgáltatottságára. Ez bizony középkor a javából. Az emberek intellektuális színvonalával együtt. Stb,stb. Mert a döntő hányad oda sem figyel ezekre a borzalmas körülményekre. Mintha beépített szűrő lenne az agyakban.
Kis falunkban a helyi ügyekben is teljes a közöny. Most felejtsük el azt, hogy milyen érdekes személyi változások, hirtelen kelt távozások történtek az óvodapedagógus munkaközösségben, vagy a múltkori habverést a Tomajmonostori polgármester vigyázó szemeként idevezényelt jegyző viselt dolgai miatt. E történeteken köszörüljék csak tovább nyugodtan a nyelvüket a helyi, pletykákra kiéhezett helyi matrónák.
Számomra inkább az a visszatetsző, hogy az őszi kezdéssel beharangozott 400 millás strandfelújítás projektnek híre-hamva sincs a terepen. Mély csend. Kit is érdekel az, hogy mi van, ha az építkezés kiüti a jövőnyári szezont. Max. néhányan őrjöngenek kissé a facebookon megint ....... akképpen, hogy a falugyűlésen (közmeghallgatás) biliborítás lesz.
Az észrevétlenül, Lucaszéke ütemben épülő tanuszodára sem vet ügyet se a nép. A csigalassúságú építkezés folyamatában fel sem tűnik senkinek, hogy a faszerkezetet hol a tűző nyári nap süti hétszámra, hol az őszi eső veri, vagy mostanában a párás ködben szívja a hajnali fagy. A jövő tavaszi parlamenti választásokra kell elkészülnie. Persze hogy nyugi, csak semmi kapkodás, van idő még bőven. Amúgy meg mi közünk hozzá? Semmi. Nem a miénk.
Az utolsó szemétszállítási csekk áprilisban landolt a postaládákba. A helyi jó népnek csak az a pozitív érzés jön át, hogy milyen jó, hogy ezt sem kell fizetni. Persze hogy előbb-utóbb meg jön a három negyedév fizetnivaló egyben, ..... de majd akkor arról is a Soros tehet.
A helyi Hubertusos vadászok történetét már restellem is felhozni, annyit rugóztam rajta. Az őket szutyongató, új földesurak által gründolt vadásztársaság büszkén pufogtat a lazán lenyúlt egykori vadászterületükön. Na és?
A Start közmunkaprogram miatt kifizetett majd ötvenmilliót szintén. Az ügyet vizsgáló ügyészséghez kéthavonta küldött közérdekű adatigénylésre gátlástalanul érkezik a cinikus válasz:
- A vizsgálat folyik, a nyomozás lezárásának határideje (újabb és újabb !) egy hónappal meghosszabbítva.
Reménykedjünk a jövő áprilisi kormányváltásba, ha pontot akarunk tenni az ügy végére.
Az is a világ legtermészetesebb dolga, amikor a Kasza, az egykori alpolgármester szégyentelenül bámul a képünkbe a terepjáróból. Naná hogy...... Egy jól menő trafikkal szállt ki a buliból. És igaza van. Példaként ott volt előtte a többi, helyi újgazdag. Ugyan ki a fene emlékszik már a vagyonfelhalmozások módszereire most, amikor szinte kivétel nélkül mind nagy tiszteletnek örvendő polgárai a falunknak. Sőt, ..... mi az, hogy nagytiszteletű,...? Irigyelt!
Van aki New York maratont fut, van aki nyolcadik x-en túl - mint immár élő mítosz - egy harmincassal kavar. Tiszta Amerika...... Persze, elismerés illeti e teljesítményt. Persze, hogy bennem is van irigység és eltudnám képzelni magamat a ....... maratonon.... Bár, nem értem őket. Ha valóban férfiúi próbatételt szeretnének véghezvinni, van rá helyben is akár lehetőség. Például javasolnám az önkéntes tűzoltói megmérettetést esetleg.
- Képzeld, nem lehet megnézni egy istenverte filmet a HBO megosztón, annyira lassú az internet mostanában. Panaszkodtam minap emígy egyik haveromnak.
- Én nem foglalkozok az internettel. Onnan csak a hülyeség jön. Jött a megdöbbentő válasz.
- És akkor hogyan tájékozódsz a világról?
- Én? Sehogy. A franc se idegesíti magát.
Na kérem, 2017-et írunk, Abádszalókon. És ő 2018-ban és 19-ben is választani fog a többi hasonlóval együtt.
A még nem egészen tíz éves kisdiák arról érdeklődik a tanítónénijétől, hogy hogyan lehetne majd ő politikus, mert meg kell védeni Orbán Viktort, ....... a migránsoktól és Soros Györgytől. A történet diszkrét bája mindössze annyi csak, hogy az egyik szülő határon túli,... de jure született külföldi, tehát .... de facto, migráns.
E sztoriról és magáról a "vezérről" eszembe jut megboldogult testvérbátyám, István, gyermekkorára való visszaemlékezése. Aki bizony soha nem felejtette el, hogy Rákosi Mátyásnak március 9-én van a születésnapja. Ez azért volt, mert alsó tagozatos iskolásként belevertek egy mondókát, amit - mivel a legkisebb növésűek közzé tartozott - stílszerűen vele szavaltattak el három évben is a diktátor szülinapján rendezett megemlékezésen, ekképpen:
Kicsi vagyok, székre állok,
Onnan egy jó nagyot kiáltok,
Hogy mindnyájan meghalljátok
Rákosi elvtársnak boldog születésnapot kívánok!
- Hogy roha't vóna meg, ott ahu' vót... Tette hozzá mindig, ha felböffent benne ez az emlék..
Nem egy, egyébként tisztességes emberrel az ismerőseim közül igazából már nem is köszönünk. Nagyon megsértődtek. Betalált náluk a fideszeseket lezombizó ( És csak mennek tovább c. ) bejegyzésem. Persze, vannak még többen is akik találva érezték magukat, de azok nem akarják, hogy úgy tűnjön, olvassák a blogomat, ezért kényszeredetten bólintanak a találkozásainkkor. Nem értik, hogy az asszociációval nem megsérteni, hanem felébreszteni, elgondolkodtatni akartam őket.
Nagy kár, hogy a ballib oldal zombijairól facebook híján anno a 80-as éveben nem tudtam írni. Aminek akkor lett ismét apropója, amikor az említettek a legutóbbi polgármester választás során lelkesen besoroltak a fidesz jelölt mögé valami olyan ködös, elvtelen zagyvaságokat felhozva indokként, mint a kollegialitás, politikai taktika, de a legröhejesebb, ... "a falu érdeke" volt. És emlékeimben felidéződnek, mint a helyi MSZMP választott tisztségviselői, pártbizottsági tagok, inkvizítorok (párt fegyelmi bizottság tagjai), stb. Igen, igen emlékszem. Mert ott ültek mellettem. Megírtam, lett is harag. Nem baj. Sőt.
Valahol, egy velem szemben megfogalmazott kritikában azt olvastam, hogy nem járok rendezvényekre, nyilvánosan nem mutatkozok és mégis dumálok (véleményt írok).... Így van.
Ez azért alakult így, mert valahogyan az idők folyamán kialakult bennem egy hülye szokás. Ha valahova elmentem, néztem az embereket és felelevenítettem a hozzájuk kapcsolódó emlékeimet. Ki mi volt, honnan indult, mit tett, és mi lett mára. Bizony, qrvára kicsi város ez a falu. Szinte mindenkiről van egy sztorim. Nem egy, időközben "fapados mítosszá" emelt helyi büszkeségről is. Nem akarok unos-untalan szembesülni e történetekkel. Elég nekem a saját gyarlóságaimra emlékezni.
2017. november 25., szombat
2017. november 4., szombat
♀ ... Weinstein ?
...Minden változik. A lényeg nem
Ez a jó az elmúló években
(Anibal C.)
Minden csoda három napig tart. Mondták régen.
Igen, régen ....., de azóta felgyorsult a világ. Mondják most.
És ez nem igaz. Mert vannak dolgok, amelyek egy örökkévalóságnak tűnő ideig tartják magukat.
Ilyen pl. a fidesz hatalom, Palácsik Timea hitvesi hűsége, és a derékfájásom.
Na meg a Weinstein ügy hullámverései.
Amikor már azt hinnénk, hogy vége, vagy ..... na, most aztán tényleg leketyegett, elmúlt,..... kiderül, hogy mégsem. Újból látjuk, olvassuk, érzem.
Képzeletben magam előtt látom Orbán Viktort, amint évek múlva is az immár karikírozott védjegyévé váló, pampula szájjal szónokol az emelvényeken. Ugyanígy Timike muff villantó dekoltázsát, reumatológusom tehetetlen arcát, ... és Marton László himbálózó fütyijét. Közben hallgatom Karafiáth Orsolyát és a hozzáhasonló, a szenvedéstan összes megtestesülését közreadó feminista, álfeminista, és a többi spontán keletkező megmondó pillanatemberkéket.
Elborzadok. Mi jöhet még?
Ezeréves fidesz uralom? Timea apácának áll? Gerinc műtét? Minden férfi nyakán PetSafe elektronikus póráz, nők kezében a távirányító? Kitenyésztenek, klónoznak egy érzelem mentes, női bájakra fittyet hányó férfi típust? Aki oda se néz majd a neki csaliként odakészített, "villantós szoknyákra", dekoltázsokból kivillanó mellbimbókra.
Minden változik ...... (de) a lényeg nem.
Jól el vagyunk a Weinsteinekkel. Naponta jelentenek be a híradásokban újabb és újabb borzalmas ügyeket.
És nincs hivatalos kormányálláspont. Pedig a liberális média erősen próbálkozik színvallásra kényszeríteni őket. Naná, majd hülyék is lennének megtenni ezt a szivességet. Egy magát nemzetinek valló kormány nehogy ne legyen már trendin bunkó macsó.
Imádtam a Kis nagy ember, Kramer kontra Kramer, Esőember c. filmeket. Most mit kezdjek Dustin Hoffmannal?
Könnyű annak is, aki nem látta a Kártyavár c, sorozatot. Kristálytiszta aktualitású, kimagasló színészi alakításokkal, tanítani való párbeszédekkel teletűzdelt film. És erre kiderült, hogy Kevin Spacey egy szimpla zaklatós buzi.
Viszont át se jön jóformán, hogy egy Budapesti hospisházból ki fogják hamarosan raknia az utcára a haldoklókat. Az se, hogy a szakállas Szájer eu-s képviselő holtak seregével riogatott valahol. Az utcai reklámtáblák ellenzéki használatának betiltása áttételes hatású törvénnyel minimális figyelmet sem gerjeszt.
Miközben az egyre turbózódó Weinstein ügy felidézi bennem, hogy húsz évig dolgoztam egy majdnem 100 %-ban nőket fogalakoztató cégnél. Hát nem is tudom. Ha én azt a klubban elmesélném....
Na meg az a munkahelyem is felidéződik, ahol az éppen csak "kolleganő" frappáns válasza az volt, amikor - én balga - elismerően "érdekesnek" minősítettem az elágazásig felhasított, rózsaszín miniszoknyáját, hogy.....
- Aha..... Mit szólsz hozzá? Picsavillantó, mi? ( mellé fölényes, kacér mosoly)
Minden változik ...... (de) a lényeg nem.
El vagyunk a témával. Már félek, hogy egyszer csak egy éjszaka Ónodi Molnár Dórával fogok álmodni. Egyik kezében korbács, másikban sokkoló és arra kényszerít, hogy a YouTube megosztón mostanában felbukkant felvételen Sárosdi Lilla meztelen, "megereszkedett" bájait nézzem. Ha elfordítom a fejem, jön a sokkoló és korbács, de valahogy nekem mégis makacsul csak az a kép vetítődik a szemem elé, hogy egy nagy-nagy színpadon Orbán épp istentől elrendeltetettnek minősíti az általa hitvallónak mondott kormány hatalmát, miközben egy Gyurcsány nevű jótétlélek a háttérben az utolsó szöget veri egy fekete koporsóba, amire arany betűkkel ez van írva:
Ellenzéki Együttműködés
Élt 0 évet
A szokásos abádszalóki történetekkel való párhuzamba állítástól, aktualizálástól már el is tekinthetek. Csak el ne jusson valaki oda, hogy nekünk meg hitvalló önkormányzatunk van.
(Úgy mellesleg nem ártana talán utána nézni, hogy tulajdonképpen kik is azok a hitvallók.)
Ne is hergeljük magunkat, inkább jöjjön egy kis nyugtató zene.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)