motyogó hangján azt mondta, hogy .... Magyarországon a szegények, betegek és öregek tömege egy láthatatlan tömb. Gondolnád, hogy Abádszalókon is? És gondolnád, hogy senki sem gondolkozik itt azon, hogy mi lesz velük 2-3, vagy akár 5-10-20 év múlva? A közmunkáért kapott minimálbérből következő csekélyke nyugdíj mire lesz elég? Na és az 52 ezerforintos nyugdíj előtti álláskeresési segély (NYES) utáni nyugdíjösszeg? Sőt, mi lesz ha e helyi, nem éppen vékonyka rétegből az idősödés okán egyre több magatehetetlenné válik? Ha nem tudja ellátni magát, és meg sem tudja fizetni, hogy valaki ellássa őt, segítsen a ház körüli teendőkben?
Próbálom megérteni az abádszalóki embert. Igaz, nem most kezdtem el megpróbálni, hanem évtizedek óta ezen agyalgok, el-elnézve a hetvenes, ( ekkor kerültem ide ) nyolcvanas évek, majd a későbbi időkben látott, tapasztalt reakcióit.
A hetvenes évtizedben megélt naiv, boldog ifjúságom helyi intermezzóiról, eseményeiről több helyen írtam már. Rég volt. És szép volt. Bárki bármit is mond a szocializmus akkori, keménynek mondott időszakáról.( Természetesen voltak "szörnyűségek". De mikor nem voltak?)
Igazi megdöbbenés a nyolcvanas évek második fele és a kilencvenes évek elején ért. A helyi termelőszövetkezet széthordása-lopása, finomabban szólva bulizásakor. A nép bamba egykedvűséggel szemlélte a saját kisemmizését. És e megdöbbenésemből máig nem tudok felocsúdni és sok dolgot ma sem értek a helyi emberek mai reakcióiban sem.
E meg nem értett reakciók közzé elsőként a ...... reakciótlanság, a mérhetetlen közöny tartozik.
És itt töredelmesen bevallom, a legutóbb elkövetett blogbejegyzésem tulajdonképpen egy vélemény halálsikoly volt és nem más. Azt hittem, néhányan felkapják a fejüket. Nem tették. Nem baj. A bejegyzés - Google számláló szerint bár nem érte el a korábbi bejegyzésekét - négyszáz feletti olvasottsága egy dolog, és egyáltalán nem is érdekes.
Én írom tovább a magamét. Igaz kicsit kedvtelenebbül, motiválatlanabbul, de ez sem baj. Mert az is már rég a bányászbéka alatt van a helyi közélettel paralel. De mint azt már megint hangsúlyozom, inkább csak magamnak írogatok. Avval a nem is titkolt egyik mellékszándékkal, hogy egyszer majd azt mondhassam ,.... én megmondtam előre. Bár azt hiszem, hogy ezt már odafentről lenézve mondom majd. De lehet, hogy lentről felnézve fogom mondani, mert a pokolra kerülök. Ennyit a hithű ateista materializmusomról.
Na de.....
Az általános közönynek csak látszólag mond ellent az, hogy a falu tagadhatatlanul még meglévő, bár egyre fogyó értelmesebbje ( véletlenül sem az értelmisége ) a hasát fogva röhög a Füzes kemping felé menet látható, látens, vagy újdondász (cikk-cakk) sétány melletti, őrületesen "dizájner" ülőpadok ( kihangsúlyozandón pirosra festve) vékonyka, göcsörtös farönkjeinek groteszk látványán. Elképzelve azt a pofát, amit az a bringázó vág, amelyik megpihenés szándékával ráteszi a montembájkjának nyergén 25-30, netán 60-70 kilométer megtételével el és meggyötrődött seggét. Vagy vegyük azt amikor a nyári éjszakákban andalgó egynémely ifjúpár felhevült szerelmi állapotban megpiheni kívánna. És a ma már szokásosnak mondott módon, egymással szemben ülve, lábközzé véve ama farönknek született ülő alkalmatosságot..... Hát, nem is tudom.... Izé.
E kevés értelmesebb honpolgár viszont az új strandi építmények késő szocreál stílusú kocka formáin már inkább csak magába fordulva elmélkedik. ( Hogy mit nyafognak itt ezen nem is értem, hisz a kubizmus az igenis egy avantgárd dolog.)
Na, de..... A formával visszajön a rendszer is? Csak nem?
Vagyunk egy páran már, akik tudjuk, visszajött. A saját, új, és még oly elnyomóbb hübrisz nómenklatúrájával. De ezt inkább hagyom is. Ez Bródy asztala. Énekeljen ő erről.
(klikk rá)
És... aha, szóval a sétányról, strandról ne merjen írni, beszélni senki. Írja Gyula. Nekünk a szórólapján. Bevallom őszintén, ez a dolog nagyon beakadt nálam, nehéz túltenni magam rajta. Mert ezt még Bordás sem merte. Ő is inkább tűrte a kritikát, minthogy ilyesmihez folyamodjon. Pedig akkor is volt nem kevés , és bizony valóban alaptalan, rosszindulatú kritika.
S a nép, az istenadta nép /Ha oly boldog-e rajt’/Mint akarom, s mint a......(Arany J)
Szótlan. Egy pisszenés sincs.
Na persze, pusmogva, elfojtott hangon,... Az más. Nagyon más.
A minap a falu közélet-politika-idegenforgalom bűvös háromszögében lángelméskedő, közismert nagyot mondója azon siránkozott fojtott hangon, de azért gondosan ügyelve arra, hogy minél többen hallják, napi másfél millió... nem elírás, jól hallod a fejedben, másfél millió bevételkiesése van a strandi építkezés miatt, mert sorra visszamondják a foglalásokat a bejelentkezett csoportok.
Direkt nem néztem oda, rá. Süketül, merengve bámultam ama intézmény belső falára ragasztott felvilágosító plakátokat, ahol összefutottunk. Mintha nem is hallottam volna semmit.
Hányinger. És különben is a strandfejlesztésre a pénzt még ő szerezte Misi idejében. Na, itt már a kardomba dőltem.
Apropó, ....jut eszembe csak úgy! Van vállalkozó, aki nem restell a délidők környékén a konkurens vendéglő felé autózgatni azzal a jól látható szándékkal, hogy kikémlelje az ottani forgalmat.
Ez aztán a vicc a javából. (Mi lesz, ha a szobákat, házat kiadók is elkezdik figyelni a másik udvarán megjelenő autókat, vendégszámot? Na, ez már nem is olyan vicces. Ugye?)
Hogy aztán abból amit látott, a saját vállalkozásának tekintetében mire következtethetett, azt nem tudom. Azt viszont tudom, hogy - ismerve őt - a helyi objektív valóság és annak országos ok-okozati összefüggését tekintve, semmire. Függetlenül attól, hogy mennyire sújtja őt is a mostani helyzet.
Max. azt hirdetheti, hogy áldozat és türelem nélkül nincs remény. Majd jövőre biztos, ..... jobb lesz.
(De, hogy mitől is? Azt itt senki nem tudja, és sajna nem is akarja tudni. Passz.)
Nincs egyedül e reménnyel. Ha a legutóbbi - Európai uniós - választás helyi részvétel és szavazati arány statisztikai adatait nézzük pláne. Még mindig 500 fölött vannak, akik beszopják itt helyben a fidesz maszlagot. Ők azok, akiknek a Derzsre vagy a Kisköre irányába vezető út, autósztráda. A Keserü tavak nádas burgyingja pedig,... természetesen arborétum. A nem működő, kitudja mikor (egyáltalán ha) átadásra kerülő tanuszoda,.... termálfürdő.
Keresem a szavakat, de nem jut semmi az eszembe, hogy a felújított strandra mi lehet az általuk megfelelő. Pedig biztosan lesz egy sajátosan fideszes, fellengzős hasonlat.
Talán Abádszalóki Copacabana ?