2021. május 25., kedd

Fejlődés vs. fejlövés....


Az istennek se akar jönni a nyár. A minap is még be kellet dörrenteni a gázkazánt itthon.  Ebben a furcsa, össze-vissza időjárásba, ha nem néznénk a naptárt, nem lehetne tudni, hogy ez most a tavasz, ősz, kora nyár, netán késő tél. De azért örüljünk, hogy végre nem mínuszos a reggel, javul az idő, éled a tó, a part, stb, stb. És örüljünk annak is, ahogyan szédületes - évente 4, uszkve, 5 kilométeres - tempóban újítják fel a településünket átszelő közutat. Néhány nap és júniust írunk. Remek időszaknak nézünk elébe, ha telibe kapja az idegenforgalmi szezont. Most éppen kb. úgy 3 hete levonultak, de újfent mintha elindult volna valami molyolás. Elkezdtem számolgatni, mikorra is lehet kész Füredig. Nem lettem boldog. Legalább is nem annyira mint az útfelújítás hírét a facebookon közre adó fidesz hívők. Miért is gondolnák azt, hogy a Mészáros/Orbán duó által lenyúlt száz milliárdokhoz képest ez igazán jár nekünk.Sőt....  Igaz, kicsit aggasztónak találtam, hogy a megye székhelyre tartó környék bélieket ezentúl már csak a 34-es főútvonal kátyúi fosztják meg a dísztárcsáitól, verik szét a futó művüket, stb, stb. De hát ne kukacoskodjak megint itt. Menjenek repülővel, hajóval, metróval. Vagy ne menjenek. Sehova. Elvégre fejlődünk.                                            Élő példa erre a megújult strandunk. Ki is gondolkodna el azon, hogy nemsokára lejár az abádszalóki önkormányzat és a vízügy között köttetett, a strandi partszakaszra vonatkozó bérleti szerződés. És hogy pályázás lesz a területre és ki ajánlja a legtöbbet?
Hoppá...., basszus!
Mi is történik mostanság a Fertő tónál , a Velencei tónál, a Balatonnál a parti menti területekkel? Mi történhet egy felújított, épen "termőre" forduló stranddal?
 Na ugye meg, ........lassan elkészülnek az Attila öböl partján, az egy western falura hajazó, borzalmasan stílustalan, környezet idegen emeletes kalyibák is. Sőt, az abádi öböl környékéről is örvendetes hatékonysággal riasztja el a fészkelő madarakat, ívásra a sekély nádasokhoz tartó halakat  a cölöpverőgép dübögése, csattogása, ect, ect. Épül az úszófalu. Naná, hogy az élet szép. Legalább is szebb mint...... áh, hagyjuk ezt is.

Persze lehetne másképp is....
Pl. ha Abádszalók mélyen tisztelt lakossága 2010 óta nem mindig valami töketlen, tutyimutyi, hajlongó, és bár rendkívül szívélyes, illemtudó, a "mély személyiségében" viszont szimpla magánérdek vezérelt haszonleső polgármestert választana vezérürünek.
Aki időnként megkérdezné a véleményünket, merne ütközni, és stb, és stb.

Jó. Mongyá' valaki mást bármelyik helyett. Kontráz a haverom, Józsi. 
- Öö....izé,....Nem tudok baz'eg. Vallom be és, ... zavartan belekortyolok a cserszegis fröccsömbe.

- A kunságira gátjárási engedély?  Kérdezi Kriszti a Pecásba , engedélyváltáskor.                                                           - Na, még azt is.....? Mordul rá mindenki. Megalázó, hogy azért a pár száz méteres földútért is fizetni kell. A vízügy az úr. De, hogy Fejes Lőrinc vízügyes góré miért is különösen az abádszalóki horgászokat rühelli, azt nem tudom.

- Nem érdekli itt az embereket semmi se. Mondja a gyerekkori komám Gyuri, miközben egykedvűen nekidől a terményboltja előtti biciklitámasztónak.
Nagy baj ez kérem, amikor egyébként se mer kiállni, szólni, véleményt mondani itt szinte senki. Gondolom ezt inkább már magamba. Örülök, hogy olcsón adta a darát az egyre dráguló etetőanyag turbózásához.

Néha azért bele-bele lendül valaki a "Bosszankodó Abádszalók" oldalon és elégedetlenkedik valamin.  A minap pl. a gyógyszertári anomáliák miatt  nyomkodta meg valaki halált nem ismerő bátorsággal a billentyűket, de gyorsan félre is lett értve, le lett csapva. Na nehogy már elharapózzon, terjedjen itt ez a hülye szokás, hogy szólni mer valaki, valamiért.

- Fejlődés van, épülünk, szépülünk...... Írja a régi-régi lelkesedésével Erzsi a kikötőből.
- Egy mozdításom se volt...Már Derzsig, vagy körbe, Köréig kell menni, ha horgászni akarok...Hát micsoda világ ez? Fakad ki Jani haverom, miközben köp egy nagyot a kikötő kerítése felé. Kora reggeltől kint ült a 4-es öblítőn túl. Az addig található helyeket - hétvége lévén - idegenek foglalták el, még előző este. Ráadásul szembe fújta a szél, verte az eső a biciklin végig hazafele.
Fortélyos félelem igazgat.... Mondja nagy költőnk. 
Hogy milyen igaza is van, arra egyszerű példa az, amikor egyik kritikus megnyilvánulásunk okán engem és Bélát  egyszerűen kizárt a helyi Petőfi Horgászegyesület fészbuk oldaláról a "nagy hatalmú" Zsoltika. Mondván, egyetért velünk, de azt ott inkább ne.  Popper Péter a Lélekrágcsálók c. könyvében ír a megélhetési szolgalelkűség, mint a történelmet végig kísérő, felvett emberi - hol pozitív, hol negatív - magatartásformáról...... És annak hosszútávon a személyiségre és a társadalomra gyakorolt romboló hatásairól. Gondoltam, megveszem a Zsoltinak szülinapra. (Csak vicceltem!)
Na de hát....tényleg fejlődünk és inkább beszéljünk arról, hogy lesz itt hamarosan ihaj, csuhaj dögivel. 
Jönnek a lóvés, fuxos vendégek, akik majd bömbölve karcoltatják a vizet az 5-10 ezer köbcentis Wellcraft, Maxum motorcsónakjaikkal, Bombardier jetskijeikkel stb. De nyugi, ha megunják, előbb-utóbb leparkolnak a vízparti kecójuk, bungalójuk előtt.
És hát ugye kérem szépen.......ne is agyalogjunk azon, hogy hány és milyen hatásmechanizmusú adalék kerül a 15 millás arany rolexes baljával egy luxus (cvanczig millás) kur.tizánt taperoló, jobbjával kormányt szorítva vízen szlalomozó,  fidesz csókos muki óránként 35-50 litert szlopáló motorcsónakjának tankjába csurgó üzemanyagba. A franc tudja hány félének csak egyik alkotó elemét említem :  Ethyl hexanol.
A vonatkozó szakirodalom e szert összefüggésbe hozza a fejlődési toxicitással (a magzatban a csontváz fejlődési rendellenességeinek megnövekedett előfordulása). 
Ja, és ez a szmötyi nem igazán oldódik vízben. Azannya. Ott marad. Ismeri itt valaki az abádszalóki öböl teljes áramlási, hidrológiai viszonyait? Nem hinném. Pedig kellene tudni, hogy hol ülepszik ki a cucc.
És ez csak az egyik nem éppen gyógyhatású valami. 
Nos atyámfiai-lányai bizony nem ártana, ha nem csak a szex és társkeresők, webáruházak oldalait vizslatnátok a XXI-ik századdal erőteljesebbé váló, rendszeres környezeti szörnyűségek közepette. (Ja, hogy akkor nem lenne megint...például a Bécó szingli? Na igen.....)
De,...na és mi van a közvetlenül a motorból a vízbe jutó, az üzemanyag elégésekor keletkezett, rendkívül toxikus égéstermékekkel?  Semmi. 
És, ..... tudja itt valaki, hogy egy belsőégésű motor kb. úgy hány különféle szennyező anyagot, köztük cinket, krómot, nikkelt, benzolt, és különféle aldehideket bocsát ki?  Amiket a halak simán a kopoltyúikkal kiszűrnek, táplálékkal lenyelnek? 
Nem kell aggódni, mert mi meg őket esszük meg ethylhexanolostól, toxikus égéstermékestől, stb, stb. Tehát csak nyugi, nem vesznek kárba ezek a mérgező anyagok.😛😛 
Ugye milyen érdekes ez a tápláléklánc? Pláne, hogy mi vagyunk a csúcsán.

Szóval szédületes tempóban felújuló közút, úszó és western falu és....... a Dk, Túró Vilikét indítja országgyűlési képviselő jelölt-jelöltként a körzetünkben....Hát mi ez, ha nem fejlődés? Lehetne egy kérdésem? 
Tessék mondani!  Ez itt már a Nirvána, vagy mennünk (süllyednünk) kell még egy kicsit?
Bizony, mi ez, ha nem fejlődés?
Vagy fejlövés.






2021. május 12., szerda

Egyszerűen senkik vagyunk, hej, hej.....


Legalább is erre kárhoztatnának bennünket, 
szabadságszerető másképp gondolkodókat a fidesz hatalom vazallusai, csókosai és az itt, Abádszalókon is fellelhető egyéb szipolyok.
Folytassam?
 
Panaszkodni, ahhoz értesz
Dörgölődsz az ellenséghez
Fattyúk vagytok mindahányan
Tüskék a nemzet talpában
                                                   (Kárpátia)

Arany gondolatok, gyöngyfüzérszerű sorok. Méltók egy neo, vagy kriptrofasiszta mozgalmi indulóhoz. 
Áhh,....inkább hagyom a fenébe.

Van itt más baj is....
Mer' mostanság, mintha alacsonyabban repülnének a facebookon az ellenzéki képviselők. Lépten-nyomon belebotlok valamelyik önreklámjába. Egyik szánalmasabb a másiknál. És főleg idegesítő egy magamfajta elviekben elkötelezett, eltéríthetetlen ballibes számára. 
Bizony van egy olyan érzésem, hogy hülyének néznek bennünket. Hol Fekete-Győr, hol Vadai, hol Lukács, stb. nyomul a monitoromon. Pedig pont ezt utálom, utáltam mindig is nagyon. Hogy amikor közeledik a választás, kirajzanak, tobzódnak a közösségi oldalakon ezerrel, de azon kívül mi, választópolgárok nem is létezünk számukra. Csak valamelyik  televízió, rádió stúdiójában láthatjuk, halhatjuk őket maximum. Világos, hogy arra utaznak, hogy ha mi itt lent megakarunk szabadulni a fidesz maffia (NER) szörnyűséges  rendszerétől, akkor nincs más lehetőségünk, mint rájuk szavazni. A hatalmon lévő bűnözők helyett a nemtörődöm, inkább celeb allűröket mutató ellenzéki jelöltekre. Hab a tortán, hogy van olyan ellenzéki párt, amelyik itt a Karcagi választókörzetben még nem is tudott jelölt-jelöltet állítani az előválasztásra. Úgy tűnik, nagy a veszélye annak, hogy itt (is) kényszer-háttér megegyezés lesz. 
Remek kilátások.
Mondjuk én megérteném azt is, hogy mint az EU legelmaradottabb (lásd: www.penzcentrum.hu) kistérségének,  e környéknek nem igazán vonzó az országgyűlési képviselői pozíciója. És nem győzöm hangoztatni, hogy nem csak gazdasági, szociális elmaradottságról van itt bizony szó. Hanem intellektuális szempontból is igen nagy-nagy mértékű az.... alacsony színvonal. Az egy külön tragédia, hogy az értelmiségi körökben is. Egyértelmű utalás sejthető erre abból, ha megkérdezünk egy helyi postást, hogy hány helyi, ismerten diplomásnak - ami ennél lesújtóbb - pedagógusnak szokott valamilyen napilapot, folyóiratot vinni.  Ne hülyítsük egymást azzal a dumával, hogy mert ........ma már ott az online média. (Valahol olvastam, hogy újabban az írott média fogyasztása egy visszatérő igényességet, kultúrát jelez.) 
De nyugtasson meg bennünket az a tudat, hogy ez sajnos nem Abádszalók specifikus. 
Egyébként is, ugyan hogy szavazzon az a szegény helyi választópolgár arra az ellenzéki jelöltre, aki ide be nem teszi a lábát, nem tart kapcsolatot senkivel, nem jelenik meg, nota bene, nem tart lakossági fórumot ? Főleg úgy, hogy a vidéki nép újságot sem olvas, csak esetleg a közmédia egy dimenziós propaganda hülyítését bámulja, hallgatja.
Minden vágyam az, hogy tévedjek, de egyenlőre eléggé esélytelennek tűnik a változás. Tudom, meglehetősen ellentmondásos és nem is hangzik jól, de el fogok menni és akárki is lesz az ellenzéki jelölt, rászavazok. Erre bíztatok mást is, hátha.... eltűnik ez a rossz álom. Nincs más lehetőség.
Úgy vagyok ezzel is, mint az ATV-vel. Nézem.
Erről meg egy katonatársam jut eszembe, aki az utolsó időszakunkban minden reggel, amikor kinyitotta a szekrénye ajtaját, áhítattal csodálta a belülre odaragasztott kb. 10x15-ös , színes fényképét a menyasszonyának. És közben egy mély sóhajtás közepette halkan ezt mormolta, .... 
......de kár, hogy te lettél a soron a legnagyobb kurva. De én akkor is szeretlek és elveszlek Baga Rozi. Majd szomorúan becsukta a szekrényét.
Szóval ez van.