2015. október 21., szerda

Isten a szekérrel ......

J. a kialakult szokásoknak megfelelően amikor belép, hangosan köszön. Aztán sorban kezet fog mindenkivel. A zsibongás kissé alábbhagy közben, de aztán újra felerősödik
- Na, mi van? Mégis csak ide értél? Kérdezi Sanyi, visszaköszönés helyet.
- Aha. Mert? Érkezik a válasz. De a kissé keményebb tekintet jelzi az ébredő belső feszültséget.
- Csak mondom. Tér ki  Sanyi.
J.-val nem érdemes kötözködni. Kiszámíthatatlan, ha indulatba jön. Ilyen volt az apja és annak öccse is. Ez utóbbi többször megjárta a börtönt. Mindig garázdaság miatt. A bálba egyedül Somogyi Pali tudott vele bánni.  Először ő ütötte meg a Palit váratlanul. De az egy pontos ütéssel válaszolt. Egyből KO lett. Aztán már, ha baj volt vele, csak a Palinak szólt mindenki. Ő jött, egy jól irányzott jobb egyenes és béke volt.
De a J. kifejezetten jó srác józanul. Akkor van baj vele, ha van benne ital, de még nem csuma részeg. Mert az is előfordul gyakran. Ha csak mákos, akkor viccelődve kötekedik. És ahogy kezd berúgni, már nem viccelődik, hanem csak kötekedik.
Aztán, ha nem állnak vele szóba, csak meredten néz a poharába. Hosszú-hosszú ideig. Akár órákig is. Ugyan mire gondolhat? Az egykori fiatalságára? A régi, szép időkre?
Nagyon menő srác volt. Jóképű, a fizikai munkától izmos, jó kiállású. És jól öltözött, mivel akkor jónak számító szakmát szerezve, már rendszerint maszekolt. És ami szintén fontos volt akkoriban, jól táncolt. Emlékszem, neki volt a faluba először párhuzam nadrágja és vastagtalpú olasz cipője. Mivel Pesten dolgozott,  hamarabb látta a divatos cuccokat. Oda is voltak érte a lányok a bálba. Ő viszont csak az E.-t akarta. Aki egy rátarti, majdnem durvának mondható lány volt. De belemenős, ha valaki tudta a módját. És J. balszerencséjére , M. a nagy dumás széltoló, tudta. Őt szintén nagyon csípték a lányok az akkor szokatlannak, ezért menőnek számító Davis haj miatt. Azt szedett fel, akit akart. Pedig nagyon piálós volt. Brutálisan be tudott rúgni néha. De E.-t ez nem zavarta, sőt ilyenkor a barátnőit vihogva kérdezte, hogy ......... ugye milyen ronda ? Bár az E. szüzességét a J. vette el, az mégis M.-al is kavart, amin mi jókat nevettünk. Volt, aki irigykedve, mert bizony E. akkoriban a legjobb csajok közzé tartozott a faluban. Így is ment ez addig, amíg egyszer csak J.-nek megérkezett a behívója.  M. egyedül maradt a pályán. Össze is költöztek az E.-vel nem sokára.
 - Borsodit, egy fél szilvával.... Szólt oda a pult mögött álló kocsmárosnak.
- Kell még az?  Jött a kérdés a pult mögül.
Válasz helyett J. beletúrt a zsebébe. Ezreseket és némi aprót vett elő.  Alkoholtól homályos tekintete lassan vándorolt a kocsmáros arcára, akinek nem volt újabb ellenvetése. Láthatóan megkönnyebbült a látványtól. Van pénz. Nem lesz vele gond a fizetésnél. Mert szokott lenni.
Rutinosan, egy mozdulattal a pultra tette, majd  azzal fel is bontotta a sört, aztán a pálinkás üvegért nyúlt.
- Jöhetne már a szekér... Szólt J.
A kocsmáros kezében megállt a félig döntött üveg. Egymásra néztünk....Ez most hogy jön ide? Még a zaj is elcsitult. Az egyébként sem túlságosan értelmes arcokra még több értetetlenség ül ki. De aztán újra beindult a zsibongás.
J. fizetésképpen pultra dobott egy ezrest. Nem is nézett oda, úgy vette el, gyűrte zsebre a visszajárót. Nem lépett el a pulttól, hanem felhajtotta a felest. Látható tiltakozás jött a gyomor irányából. Legalább kétszer liftezett a pálinka.Végül feladta. Lent maradt.
Tekintete először rám, majd a sörös üvegre vándorolt. Kis bizonytalansággal sikerül megfognia és öntenie a poharába. A hab kiszaladt a pultra.
- Hohó,...höök ... Ez a drágaság.... Na, azért csak nem nyalom fel....
- Mosod a pultot?  ...... szólta kocsmáros. És megszokott mozdulattal feltörölte.
-  Jöhetne már a szekér..... Hát a bátyád hogy van? ..... Kérdezi tőlem alig érthetően. Mire válaszolnék, már érdektelen, homályos szemmel bámult a poharába.
- Jó srác volt... Régen láttam.... Dünnyögi inkább magának.
Emlékszem, amikor J. leszerelt, az étteremben a haverokkal nagy ivászat volt. Aztán szinte minden szombaton. A mulatozást követő éjszakákon mindegy kivel, még a legramatyabb csajjal is képes volt összefeküdni.  Céltalanul, össze-vissza kallódott.
Aztán egyszer csak M-nek is érkezett behívó, és be is vonult.  Rá néhány hétre J. összefutott E.vel. És hogy-hogy nem, rövidesen össze is költöztek. Így ment ez E.-nél. Nem voltak gátlásai.
Már terhes volt az első gyerekkel, amikor M. leszerelt. Egyszer Puszónál támasztottam a pultot, amikor betámolygott. Oda hozott egy sört nekem is. Nem voltunk haverok, de néha szót váltottunk a fociról, mert járt a meccseinkre.
- Tudtam, hogy nem fog megvárni. Mondtam is anyámnak, hogy vigyázzon rá..... De ők észre sem vették, hogy jár hozzá.... panaszkodott kis szüneteket tartva.
- De miért tette ezt....  sírta el magát. A könnyeit az öklével törölgette.
- Ne törődj vele. Majd lesz más. ....Próbáltam vigasztalni.
- Soha.... Őt szeretem. Azt a kurvát. De mit tegyek, ilyen hülye vagyok..... Jött a válasz.
És aztán már  nem is láttuk a faluba józanul. Először az asztalra, majd nem sokára az asztal alá, onnan a föld alá itta magát.
De J. sem tudott megnyugodni, hiába döntött mellette az E. Nem tudta elfelejteni, hogy előtte elhagyta M. miatt. Nem bízott benne. Ezért nem is éltek jól. Talán amíg a gyerekek kicsik voltak, addig volt némi békesség. De ha berúgott - ami egyre többször előfordult - akkor hol neki ment, hol csak üvöltve lekurvázta  E.-t.
Mivel mostanában sokat esik, ezért a kocsmárossal mély elemzésben voltunk éppen az eső hatásáról a halak kapására vonatkozóan.
- Jöhetne már a szekér ....... szólt közbe J. Mintha most ébredt volna fel.
- Milyen szekér ..... förmedt rá a kocsmáros.
- Hát az isten ..... a szekérrel..... Mer' az kéne...nekem
- És, .... minek az neked? Majd pont az isten lesz a kocsisod hazavinni ? Azt hiszed ráér veled foglalkozni. Van annak elég baja. Mondta most már teljesen bepörögve a kocsmáros.
- Pedig jó lenne, ha jönne.  Jönne a szekérrel és kivinne amoda..... a Ku'hegyesi kereszteződésbe. Mert nem ér ez mán semmit.......Mondta J. elhalkuló hangon, a végén nagyot sóhajtva. Lassan, erőltetve itta ki a maradék sört a poharából. Aztán bizonytalan léptekkel kiimbolygott a kocsmából.



2015. október 4., vasárnap

Teremtett érték...



"Viszont nem nagyon tudom, hogy te például milyen értéket teremtesz napjainkban, és az mi módon nem kötődik a politikához?"

Szegezi nekem Imre komám a kérdést egyik vitánkban, mint a kérdések kérdését. (Amúgy gyepáljuk egymást néha rendesen,  mások legnagyobb megelégedésére.... Szerintem Lali ilyenkor bont is egy sört és hátra dől.) 
Napjainkban...?  Értéket? Hogyaza ....., .most jól meg lettem fogva. Na, ez aztán a szar helyzet.
Miért pont engem kérdez?  Miért most esik nekem ez az Imre ilyenekkel? Mégmeg, hogy érték.
Honnan teremtsek én értéket? Miből? Hogyan? Ebben a cudar világba....? Még egy nyamvadt székelykaput se tudnék rittyenteni  az udvaromra. Nem jönne össze. Mert egy tehetségtelen nokedli vagyok.
Nem tudnék én se az anyósom, se bármelyik felmenőm házából pályázati lehetőséggel hetedhétországra szóló akármit se teremteni. Nem én.
Az egykori téeszcsé vagyon lenyulásában meg aztán főleg béna voltam.
Semmi érték, sehol sem. Ami mintha ......, az meg nem "okosba" lett. Na, ja.
 Mert a vízi mentő kikötő ott maradt az önkormányzati strandon. Pedig csak a terv dokumentációt a KEVITERV Aqua egy millióért csinálta. A kivitelezést felejtsük is el, mert azt Klötcz Jóska haveri alapon - munkadíj, anyagköltség - saját zsebből kivágta.)
1997- ben a tűzoltó egyesület a padlón volt. Lepukkant technika, fészer szerű szertárral.  Bordás Imre azt kérte, jöjjek haza  a Tiszafüredi Zsanettből  (mondanám, anyámba sem volt jobb helyem) próbáljam meg gatyába rázni a dolgokat, vagy vége.  Lett belőle egy könyv szerinti értéken közel háromszázmilliós eszközállományú , a megyében egyedülállóan széles  spektrumban bevethető tűzoltóság. A korábbiakhoz képest laktanyának nevezhető elhelyezéssel.
Fúj. Ez bűzlik. Ez má' önreklám. Na igen......Ha elkezdek felsorolásba átmenni, akkor nagy dumás, melldöngető hőzöngő vagyok. Ha hallgatok, vagy magyarázkodok akkor, ..... tetten értek. Hm. Ez bizony csapda. Abba is hagyom inkább.
Inkább áttérek Imrére. Kompromittálom egy kicsit......
Ez a muksó csinált egy rádiót. Itt, ebbe a városnak csúfolt porfészekbe. Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a övé ( ló...szt, a MIÉNK!) volt. Tagadhatatlanul érték. És? Aztán...?
Egy Kovács Miska nevű "valaminek", és szerintem valakinek még nem tetszett és nyekk.  
....te milyen értéket teremtesz napjainkban?.... Vazze' Imre. Kinek? 
A 80-as évek elején (hol van az már?) Heinrich Tamással elmentünk a Szajoli NEFAG telepre, ahonnan egy faházat kaptunk. Ő egy liter konyakkal lefoglalta a portást, mi meg Bohács Pista bátyámékkal raktuk a platót. Mindent, ami csak ráfért a fixes ZIL-re. Lett belőle plusz még három. Kiss Imrével és Balogh Sanyi bátyámmal kb. 2 hónapig építettük a KISZ tagokkal a cuccot. Ez ma a szabadtéri színpad melletti kettő, és akkor a vízi mentős - elsősegélynyújtós -pénztárként funkcionáló, később Fehér Csabának leégett faház. Amiből egy verőfényes májusi napon Vincze Feri úgy vágott ki bennünket mint a taknyot, mert kellet valami haverjának, büféként. Ezért lophattunk a köznek. Mi lettünk az ország mindmáig egyetlen hajléktalan vízi mentői. Feri viszont máig úgy vigyorog rám, mintha mi sem történt volna. Már nem emlékszem, hogy hány segget kellet hányszor kinyalnom, míg sikerült a vöröskereszttől kibrusztolni két konténert, hogy ne a szabad ég alatt érje a kötszereket, gyógyszereket, felszerelést, vele együtt bennünket az első nyári vihar. Később az egyik a tűzoltóké lett. A másikból viszont legvégül ...... érték teremtődött. Mert miután a müvháznak adtam, onnan lelépett magántulajdonba.....
....te milyen értéket teremtesz napjainkban?.... De Imre. Kinek? 
Mert olyan, hogy vízi mentés, régen nincs. Fábián Gabi javaslatára kaptuk én és Szekrényes Pista, Pesti Tiborctól, mint községi párt bizottság titkárától  párt feladatként a megszervezését... Szegény Pista, úszni sem tudott, csak kutyázva. Aztán mégis ide jártak tapasztalat szerzésre az ország más részéről, hogy hogyan működik egy ilyen. Évente kibuliztunk egy-egy hajót először Daróczi Sanyival, majd Simon Sanyival. Hol innen, hol onnan. Volt horgászcsónak, katonai rocsó, mahagóni sport, verseny (Phirana) csónak. Ez utóbbival megjártuk egyszer a Tötyi fiával, a Bandival. A tó közepén kifogyott a benzin. Az evezőket meg sajnos előtte kölcsön adtuk egy skót evezős csapatnak, akik a szigetről eveztek kifele. A vízen sehol egy motorcsónak, aki segíthetne. Az evezős csapat hátra se nézett, már messze húztak. Kötelet kötöttünk hámként magunkra és uszva húztuk a hajót ki a partig. Volt élmény bőven.
Majd már  94 őszén gondoltam egy merészet. Keressünk meg egy nagy embert. Bordással, az öreg Kasubával ott ültünk egy órát Csintalan Sanyi irodája előtt mire fogadott bennünket.  A foteljában, törökülésben, mezítláb , parizeres szenyót majszolva. Ő volt a magyar életmentő egyesületek szövetségének az elnöke, mint MSZP alelnök     És lett a lobbiból egy négy millás mentő hajó, hathengeres, 100 lovas Mercuryval. Micsoda biznyákot csinálhattam volna, ha beszállok vele banánoztatni, vízi-síeltetni Pónya Peti mellé? A kutya  se törődött volna vele. Ma már azt sem tudja a nép, hogy volt itt a parton egy ilyen szervezet.  Írd és mond, 30 fős, felkészített vízi mentővel.
....te milyen értéket teremtesz napjainkban?.... Ugyan már' Imre. Kinek? 
A tűzoltók élet-halál harcukat vívják. Anélkül, hogy tudnák. Nem jön rá senki, hogy a kiéheztetés folyik. A falut meg nem érdekli. Max. Barna Imre bátyám szólt ránk gyakorlatozás közbe emígyen: a falu pízit ne pocsíkoljátok....
Bordás  Imre idejében volt úgy, hogy 4,2 milliót - plusz az apró - kapott a tűzoltóság. Ő úgy gondolta, hogy szükség van egy ilyen szervezetre. Támogatni kell. Mert érték. Miska is így gondolta. Amikor elverte a falut a jég. Egy hónapra rá már nem annyira. Indult a fúrás, faragás. Persze sunyiba. Az évzáró vacsorára eljött, evett a kajánkból, ivott a piánkból és .... ártatlan képpel bele mosolygott a pofámba, miközben már nyiszálta a torkomat. Nem a hatos kezelőt kel kiütni a csapatból ugye. 
Amúgy a légzőket meg épp most vizsgálták felül ötszázezerért. Tény, van közel harminc milliós állami támogatás, amit más helyeken az önkormányzatok rendesen kipótolnak. Mivel önkormányzati tűzoltóság a neve is. Jó Miskánk három évig egy fillérrel se,  majd ez évre megkínálta ezt az önkormányzati tűzoltóságot háromszázezer forint támogatással. Ennek ellenére a pénztárt két milliós pénzmaradvánnyal adtam át, amikor döntenem kellet, hogy most pofán verem Fazekas Szabolcsot és Kovács Miskát a patkánykodások miatt, vagy nézek egy nyugisabb helyet. Tény, közre játszott a helyi fasiszták felnövése is,  amiért az utóbbit léptem  meg. Az előzőt rábízom  a sorsra...., ahogy gondolja. Ma ott tartanak, hogy az önkéntesek elfogytak, közcélus átadásával meg pont a tűzoltóknak nem segít Zoli .....valami miatt. Még van a maradványból, de az önkéntesek hiánya okozta  bértöbbletigény előbb-utóbb kezd gondot okozni. Nem nehéz megjósolni, hogy mi lesz a vége., ha Misit és Szabolcsot sokáig itt eszi a fene.
Bizony,  ugyan mikor jut az észbe, hogy ... szabaduljunk meg a családi ezüst valamelyik darabjától. Beáldozzák az új, még jóformán be sem járatott mentőcsónakot? Nem lepődnék meg, ha igen. És utána? Mi következik? Valamelyik fecskendő? Végül az ing és a gatya? Ha élni akarnak és menteni, segíteni? Mocsok egy világ.
Miska egyszer  - együtt utazva egy tanácskozásra - autóban mellettem ülve, vázolta nekem  a "legyes" koncepcióját. Amin még mosolyogtam is. Aztán bele nézve a szemébe, rájöttem, hogy ez vér komoly. Ez abból áll, hogy a legyet be kell csalni valamivel az üvegpalackba, és amikor bemegy, gyorsan rá kell ütni a dugót. Aztán már csak néha rá kell nézni az órára. A légy az nem érdekes onnantól már.
Ez a vezetői koncepció bizony sokat sejtet a személyiségről is. Na meg az a legendás, egykori iwiw profil kép. Na, az lehetne még csak egy külön pszichológiai esettanulmány..... A falu jó néhány, kocsmai Freud utánzata próbálta is megfejteni.
Őszintén, teljes szívemből bocsánatot kérek mindenkitől, aki elolvasta a fenti soraimat. Nem akartam senkit untatni saját, terjengős hülyeségeimmel. Nem is tudom miért tettem, mivel a lényeg most következik....

 Mert.... azért ma -  valljuk be -  a helyi politikum szempontjából sokkal plurálisabb képviselő-testület van Abádszalókon, mint ez előtt bármikor. És ez nem után lövés, vagy hátba szúrás, lesújtó kritika. Egyszerű tény. Ugyanis van számszerűsíthető ellenzék.
Hogy ez hogy jön ide?
....te milyen értéket teremtesz mostanában?.... Hát...Imre. ..... én nem tudom, de hátha valamilyent talán-talán.
Mert anno,  számottevő sem volt. Ha időnként felütött véletlenül egy-két képviselő részéről markánsabb és kitartónak tűnő, vagyis sorozatosan tapasztalható ellenvélemény, ami ezért még ellenzékinek is tűnhetett, az(ok) a ciklus leteltét követő új megmérettetésen valahogy , hogy- hogy nem, ki lettek szavazva a testületből. (Lásd Pál Anti, Cs Nagy Jóska, Polyákné Rózsika). Hogy ebben rossz indulatú sugalmazás van és hülyeség, hiszen választás volt? Én erre azt mondom, hogy.....na, ne vicceljünk má'.
Ez nem mond ellent annak az állításomnak, hogy a mostani ellenzék meg sajnos, szart se ér. A Dr. Pistikével együtt, alles cuzammen. És már szinte hallom is a felszisszenést.... Hát te is ott ültél Oláh Imre az anno idejének egy részében! Igen. Ott ültem. ( valahol írtam már, hogy nagy hiba volt, és ma már nem tenném.) És négy évig nem is akármilyen minőségben. És ha úgy ítéltem meg, hogy kell, kardoztam is egyet-egyet. Volt úgy, hogy a légyzümmögést is hallani lehet a döbbent csendben.( pl: helyi közbeszerzési döntőbizottság összetétele, 2009 évi költségvetési vita, AF Zrt. ügyei. stb) A korrektség kedvéért le kell szögeznem, hogy én sohasem érzékeltem hátrányt, ha más volt a véleményem.
És sajnos időnként kénytelen voltam parallel lenni a Kovács - Kasza tandemmel is.(pl: AF Zrt. ügyek) Nem is vagyok rá büszke, hogy ilyenekkel kellett egy gyékényen árulnom, de hát ... szegény ember vízzel főz(ött). És persze hogy nem voltam mindenben más állásponton. Sőt, őszintén? Igen kevésben. Ez helyi szinten, gyakran  ostobaság is lett volna. Mert vallom ma is: sok jó döntést hozott a 2006-ot követő és az azt megelőző testület. Meglehet, ha bevállalom a tandemhez való csatlakozást - vagyis a mindenben csak azért is nem és nem - még ma is ott nyalhatnám a többiekkel a sót.
De akkor az nem én lennék. Hanem egy olyan valami, ami nem merészelne olyat írni egy, egyébként  fajsúlyos egyének által szervezett rendezvényről - ahol megjelent a nanám (NANÁM, értsd: Nagyon Nagy Átadó Miniszter) és némi fideszes slepp - hogy a politika beszennyezte, lesilányította. Nem mellesleg, ezzel a megnyikkanásommal ki is vertem a biztosítékot itt-ott.  
Csak tudnám felejteni azt a flegmatikusan dölyfös arcot(pofát), ahogy ez  a nanám (NANÁM) egy kényúr közömbösségével átnéz a ráváró, panaszukat alázatosan, gazsulálva átadni akaró, földjüktől megfosztott hajdú-bihari parasztgazdákon. Bár a tragikumon kívül nincs ebben semmi rendkívüli. És a totálban rajta időző kamera egy közönséges szörnyeteget mutatott. Aki  minden empátia nélkül dönt élet és a nem élet között. Felettünk.
Szerény véleményem szerint, talán nem kéne vele együtt mutatkozni még egy teljesen civilnek mondott rendezvényen sem. De ez jó ízlés, gusztus kérdése. Én legalábbis biztosan nem tenném. Vélhetően az én értékrendem más, ami nem biztos hogy megfelelő. Másoknak.
....te milyen értéket teremtesz mostanában?.... Te Imre! E legújabb időkben az ellenzéki lét, gondolkodás nem az? A szabadság  nem érték? Még ha, képzelt és relatív is egyre gyakrabban, akkor is? És ennek megtestesülése a gondolkodásunkban, írásainkban? Nem az?
Szerinted ? Ja, aha....... Tehát ne írjak? Magamnak se? Mert én mindig csak magamnak írom a gondolataimat. Ha mások elolvassák, az öröm nekem, de ha nem, akkor sem gond. Nekem.
Igen, ne? De hát,..... ez ment 2010 előtt is. ( a szalók.hu fórum tébolydáját inkább hagyjuk) És lett belőle Kovács Miska és Fazekas Szabolcs.

Na, ők aztán az értél. A teremtett érték. Ez a falu teremtette őket ide. Nem én...... kedves Imre.