A negyedik....

Igazi, hamisítatlan januári punnyadás van. Semmi olyan nem történik kis falunkban, ami az ilyenkor szokásostól eltérő lenne. Mozdulatlan, tömény unalom mindenütt. A fűtetlen kocsmák nappali félhomályában - bár az a mai fogalmaink szerint szinte már lehetetlen - még mélyebb letargia uralkodik. Borzasztó ingerszegénnyé vált a környezet. Eddig csak szimpla ingerszegény volt. Képzeljük el, hogy ....és az fokozódott. Talán egy  boldogabb jövőbe szánt látványelemként a  pulttal szembeni falon  kb. közel egy évtizeddel ezelőtt falra akasztott, valamikor talán fehér színű? randibugyit az idő vasfoga szétmállott pertlicsomóvá rágta már. Nem csoda, hogy a betérő átlagos SNI-s alkat tanácstalan szemmel vizslatja egy ideig, majd gyorsan felhajtja olcsó fröccsét és húz is kifele. Csalóka reménye lehet, hogy az adományszén éjszaka eltüzelt utolsó porciójának melegét valamennyire megőrizték még az otthoni falak.

Hideg, kemény idők járnak mindenfele. Már napok óta szilárd csend honol itt bent is. Év végén kiköltekezett a kocsmák népe. Sokadika van. És egy darabig még lesz is. Az a két,  néha max három hosszabban időző vendég, aki bágyadt rongycsomóként gubbaszt a hideg, már-már zúzmarás széken, saját agyába zárkózva gondolja végig borzalomba hajló eddigi életét. Ide jutottam.... én, aki.... Olvasható le a viharvert arcokról.....

Párás leheletemmel próbálom életre keltetni a poharamon felejtett újaimat. Mit nem adnék egy ilyen hideg fröccsért, úgy kb. július végén.

Magam elé meredten gondolkozom én is. Azon, hogy egyáltalán megírjam e ezt a bejegyzésemet. Minek borzoljam a kedélyeket, kavarjam a ... az állóvizet. Ambivalens érzések kavarognak bennem. Igen? Ne? Érdemes ezzel foglalkozni? Most, hogy bekövetkezett ez az áldásos uborkaszezon a faluban?  Igen? Ne?

Nehezen döbbenek rá, hogy ....ha nem teszem, akkor megszegem a saját alapvetésemet. ..... Nem másoknak írom le gondolataimat, hanem magamnak. Jut az észbe. Csak egy pohár és megyek én is.

Hazaérve...kapcsolom a gépet és....na, vágjunk is bele.....

Furcsa egy érzés volt. Mintha rajtakaptak volna valamin. Hitetlenkedve újra, és újra elolvasom a legutóbbi bejegyzésemet. Tényleg az jönne át belőle, hogy elkövettem a negyedik fő bűnt? Meglehet, nem nagyon törődnék vele, ha a harmadikkal vádolnának meg. Még talán büszke is lennék rá.  De pont a negyedikkel... az irigységgel megvádolni engem?

Végül is lehet. Ha belegondolok, miért is ne. Igen, a sárga irigység gyötörhetne, hogy én nem  lehettem ott egyik karácsonyi, szilveszteri bulin sem. Kicsit sántít a dolog, mert kifejezetten jól érzem magam a haveri fröccsözéseken, tűzoltós csapat bulikon, vagyis nem vagyok egy magába forduló, zárkózott alkat. Sőt, időnként kifejezetten exhibicionistának tűnök. Mint az látható. Akkor miért van az, hogy egyesek szerint irigykedve, bántóan kritizálom, pellengérezem ki a bálozók, szilveszteri bulizók jó hangulatát. Én szerintem nem tettem ilyet, és túl is léphetnék a három privát üzenetben  a Láttam, de nem az vót... címmel megjelent bejegyzésemre érkező kritikán. Tehetném ezt azért is, mert a számláló által feltüntetett 372 olvasóból mindössze ennyien látják másként a  bejegyzés tartalmát. ( Egy dehonesztáló privis üzenet pedig egy, az Abádszalók Online-on megjelent, óvodába szervezett buli tudósításhoz írt kommentemre jött) De mi van, ha ennél jóval többen vannak, akik sértőnek érzik az írásom első részében megfogalmazott - szerintem- finom utalásokat. Nem hinném. Vagy mégis?Tulajdonképpen magam sem értem, hogy miért is érzek kényszert arra, hogy magyarázkodjak. Talán azért, mert nem voltam eléggé egyértelmű? Lehet.

Megpróbálom hát megvilágítani azt, ami  nyomj(t)a a "begyemet".

Hát kérem, szó sincs arról, hogy visszatetszőnek találnám a helyben szervezett táncos, zenés bulikat, bálokat. Az igaz, hogy jó ideje már annak, amikor én részt vettem ilyeneken. Sőt, ha a feleségemnek néha kedve támadt elmenni egy  munkahelyi, vagy baráti összejövetelre, én teljes mértékben biztatom, hogy menjen nyugodtan. Nélkülem. Ennek az egyik egyszerű magyarázata az, hogy rém lusta vagyok. Nem beszélve arról, hogy ha valami vacsoraszerű program is van, na az a halálom. Ugyanis mindig elálmosodom utána. És akkor rám tör a heveny... anyumehetnénkmá'hazafele. Szóval semmi gondom a mulatozással. Mással van bajom.

A képmutatással. Az egy-egy  ( tehát nem mindenki, és nem a túlnyomó többség!! ) arcon látható   kivagyok, én vagyok, lássa ország-világ, falu, hogy itt vagyok mulatok, van miből irigyeljetek... erőltetettséggel.

Igen, az erőltetettség az, ami nemegyszer szembetűnően látszik. Mert nem lehet másnak mondani azt például, amikor az fb-n tudósító (posztoló) illető több képén az látható, hogy egy-egy adott pár , vagy magánzó a háttérben merev mélasággal bambul a semmibe, de amikor ő(k) kerülnek a fókuszba, akkor jókedvet színlelve mosolyognak, és ami ettől sokkal riasztóbb, van aki telepofával üvölti széles jókedvét az  objektív "célkeresztjébe".

Mindettől függetlenül minden elismerésem a szervezőké. Nem egy könnyű feladat. És nem is mindig hálás. Na persze vannak, akik azt gondolják, hogyha megszerveznek egy -egy bált, bulit, vagy részt vesznek azon,   akkor attól közéleti emberek, neadjisten közösséget szervező emberek lesznek. És persze, onnantól valakik lesznek a faluban. Ami azon túl, hogy tragikus tévedés, általában burkolt lesajnálást vált ki széles körben. És a jótékonysági bálok diszkrét bájairól már ne is emlékezzünk meg, csak néhány szóban: Már a szervezés időszakában általában felröppennek hírek  prominens személyeknek juttatott ingyen jegyekről, miközben az aktuális intézmény dolgozóinak kötelező a jegyvásárlás. Majd a rendezvényt követően sommás sugdolózások kelnek szárnyra a bevétel, illetve az adományokból nyereményekké vált dolgokat illetően. Ne feledjük, hogy egy egészséges szerkezetű, kiegyensúlyozott, neadjisten jó kedélyű faluközösségben az ilyen híresztelések szárnyra kelése már embrionális állapotban megakadályozódnának. Azt hiszem érthető, ha ez itt nem így van.

Bizony, kicsi ez a falu (sajnos) ahhoz, hogy ne ismerjük egymást. Apró jelekből, fél mondatokból, elszólásokból ki lehet következtetni a nagy többség valós hangulatát, jókedvének őszinteséget.

Nem tagadom, félek attól, hogy egy napon valaki helyi Savanarolának fog beállítani. Ami röhej lenne. Én, mint erkölcs csősz? Ugyan már. Ezért is  szeretném leszögezni, hogy semmi mást nem akarok, csak annyit mondani halkan, hogy.... kérem hölgyeim és uraim..... disztingváljunk, ha képeket teszünk közzé. Természetesen elfogadva azt, hogy vannak akik buta képeket tesznek közzé..... és vannak akik buta blog bejegyzéseket.(lám és íme)

Még január közepén megírtam e bejegyzést. Azóta hezitálok azon, hogy közzé (nyilvánossá) tegyem e. Na igen. Ha számítana az, hogy a Google+ oldalon a blogom olvasottsága meghaladta a tizennégyezret. Ha, nem csak egy nem túl ismert település életéről villantanék fel pillanatképeket, hanem nagyobb merítésre ragadtatnám magam - pl: habzó szájjal dicsérném Gyurcsányt és szidnám a fideszt, vagy álomszép természetfotókat plagizálnék némi nyálas ömlengéssel - hamar, akár-talán százezer fölé mehetnék. Tagadhatatlan, hogy a helyi érdeklődés ( általában 200 feletti, de volt 411 olvasó is) nagyon jó érzés. De... nem annyira, hogy teret engedjek magamban és gerjesszem másokban, elkövessem, elkövettessem ama negyedik fő bűnt..... Ha hiszi valaki, ha nem.