Esőisten

Állunk a nagyteremben. A hangszórókból mélabús himnuszunk mintha még gyászosabban szólna, mint ahogy általában szokott. Óvatosan oldalra, majd kissé hátra sandítok. Itt-ott egykét szájmozgás jelzi, hogy van aki éneklést imitál. Persze néha azért hallatszik egy kis vérszegény zöngicsélés, de az nem zavaró. Nem is baj a mímelés. Nincs érzékelhető, kellemetlenül ható fals hang, netán oktávelcsúszás, késés, stb.
Ezt követően nekem kifejezetten érdekesnek tűnt, ahogy a kissé depressziós himnuszunk szövegét ellensúlyozandó, Gyula  megpróbált humorizálni a megnyitójában. Legalább is nekem a lakodalmakban edződött vőfélyi rutinnal elmondott szöveg humorosnak tűnt. Ha időnként némileg látszott is lámpaláz, az inkább bájos volt, mint kínos. Jó volt, de lesz ez még jobb is. Közben próbálom a jelenlétet elemezni.... Nézzük csak, ki van itt... és ki nincs. Na , igen. Ha kibuktunk a hatalomból, minek ilyen helyekre járni. Már nem számít. Ez sem. Szerintem nem jó, hogy nincsenek itt. Kíváncsi lettem volna, ha .....amikor, stb.
Újból belehallgatok Gyula humoreszkjébe... Székelyzászlónk lesz. Jelenti be nagy örömmel. És oromzatunk. És majd azon. Na, végre-valahára...... Most már tudok aludni. Mert ettől egységben lesz a nemzet. Hm....Egy ilyen leheletfinom benyalás a miniszter feleségének sokat érhet még. Emlékszem, nekünk is ennek jegyében illet volna anno tűzoltó eszközöket felajánlani Erdélybe. Nem tettem. Mert már korábban a Kisújszállási tűzoltókon keresztül odaajándékoztuk, amit tudtunk és lehetett a székely atyafiaknak. Azt sem tudom melyik településnek. Nem is érdekelt. Még az sem, hogy a kisúji parancsnok nagy hangon ezzel döngette a mellét sok helyen, sokáig. Ja, és ezentúl lesz falunemzetizászló. Magasan fent. Rendeletileg. Biztos azért nem talált ide eddigiekben a nemzeti tőke munkahely formájába, meg a turista tömeg, mert nem volt nemzeti zászló. Magasan. Ja, és most majd székelyzászlójelre (egycsapásra) eltűnnek a kátyúk a már lassan járhatatlan belső utakról is. Egységben a nemzet. És a Damjanich úton, Tötyiék előtt a kátyúk - engedve a magasztos eszmének - immár egy egységet alkotva,... egy nagy nemzeti gödröt képeznek. Az Opelem lengéscsillapítójának is mindjárt jobban nemzeti kedve lett. Hangos kopogással éljenez. A nyikorgásokból következtethetően a Kossuth úton már euforikus az öröme.  Szerintem, kifele az állomásig a kéjes rázkódásoktól még orgazmusa is lehet akár. Nekem is, ha a májusi műszakit megúszom százezer alatt. Emlékszünk? Az Eu egyik legelmaradottabb kistérsége a miénk. Jusson eszünkbe ez, amikor a lejjebb lévő sorokat is olvassuk. És az is, hogy a román, bolgár nyomortérségekkel együtt emlegetnek bennünket. Micsoda elit klubba kerültünk.
Köszönjük miniszter úr! Ön és egy Varga Mihály névre hallgató, szintén fideszes képviselő-miniszter nélkül ez nem jöhetett volna létre. Komoly teljesítménye ez a választó kerületünk elmúlt négyszer négyéves, fideszes ciklusának. Remélem Gyula nem is felejtette el mondani neki, hogy nagyon örülünk, hogy eljött és együtt ünnepelhetjük ezt a világra szóló sikert.

De ne kanyarodjunk el a tárgytól... ne napi politizáljunk. Ünnepelünk. És ahogy ilyenkor lenni szokott, jön az ünnepi beszéd. Hát,... nem ragozom tovább , csalódott vagyok. Nem erre számítottam, nem erre készültem. Én azt hittem, hogy az előkészítő operatív bizottságnak van stílusa. Na most az sem tudható persze, hogy operatív bizottság egyáltalán volt e, de a stílusra mindenképpen számítottam. Én azt gondoltam, hogy egy ilyen alkalom remek lehetőség arra, hogy egy újonnan bekerült testületi tag bizonyítsa képességeit. És ennek az ünnepi megemlékezés szervezői teret is adnak majd. Bizony, azt vártam, hogy Bakai Józsi komám, mint vadi új szenátor, bizonyságot tesz retorikai, lingvisztikai, előadói, stb képességeiről. Mélyen elítélem azt, aki nem adott neki erre lehetőséget. 

És növelte csalódottságomat, hogy helyette megkellet hallgatnom a miniszter méretes - a közmédia szennyvízcsapból is hónapok óta ömlő - sablonostobaságait.

Atyaúristen! Hogy az miket összehordott, ......
Gondolom, nem történelemből doktorált. Mert egy 1848-49-es megemlékezésen migrációra, mint veszélyre átkötni, irtózatosan nagy baromság. Ugyanis az ünnepelt nemzeti tragédiánk minden momentumában ott volt a migráció, mint jelenség. Migránsok is harcoltak, adták életüket a nemzeti szabadságvágyunk megvalósulásáért, és a bukást követően a megtorlás elől menekülve, sok magyar hazafi migránssá vált. Szomorúan konstatáltam, hogy miniszterünk valóban egy önálló-gondolatmentes fideszfajankó lehet, mivel ezek ellenére hosszasan migránsozott, brüsszelezett. De ezt hagyjuk is, mivel a kiöntött ürge látványát nyújtó macskajancsi miniszterelnök is ezt nyomatta  szintén a dupla kordonja mögül a múzeum téren. Vagyis gondolom, ez a fidesz központilag jóváhagyott egyen-szövege lehetett.
(De hogy  egy miniszterelnöknek annyi esze se legyen,  hogy amikor esik az eső, beálljon az eresz alá, ..... Kissé égő na.)
Basszus, már megint elkalandoztam......Szóval tudni kell, hogy a jelenlévők összvissz  - az ünnepi műsort előadó gyerekek rajongó rokonságát és az egyéb fellépőket leszeszámolva  -  kb. úgy 100-an szenvedték végig a szemináriumot. És már ezért sem kell nagy feneket keríteni az elhangzottaknak.

Inkább szeretnék a dolgok mélyére látni, szeretném az érdektelenséget megérteni. Akárhogy nézzük, ez igencsak gáz. Főleg hogy úgy tudtuk, a fidesznek van helyi rajongó tábora is. Ennyi lenne az ?  Hát, nem is tudom.....hogy most már, mit is gondoljak. Nem kíváncsiak a miniszterükre? Kezdene elmúlni?

Mivel a munkahelyem által nem vagyok politika függő, mint ahogy ugye "kb" tudhatóan fideszes sem, ezért egyszerűen és naiv módon - mint már annyiszor - részt akartam venni egy méltóságteljes, napi politikai lózungoktól legalább enyhén mentes megemlékezésen. Ezen túlmenően, bevallom őszintén, nem olvasva a programot - mint mondottam - Józsi komámra is kíváncsi voltam.  Mennyit is fejlődött, mióta elváltak útjaink. Ugyanis a varrodába jó ideig kollégák voltunk. Hadar e, suksükköl e még, stb. Gondoltam, akárhogy is alakult, formálódott, javult, romlott, akkor is,.... kicsit (narancs)sárga, kicsit savanyú.... de a mi Józsink.  Hát csalódtam. Nem hallgathattam őt.
És ugyan érez e valaki rajtam kívül csalódottságot?  Mert mi más lehet az, amikor egy közösséget alkalmatlannak tartanak arra, hogy tagjai közzül kérje meg azt az embert, aki szónokol majd előtte, a saját maga által megfogalmazott egyszerű gondolatait közölve? Nem állhatom meg, hogy ne említsem a Bordás által bevezetett zseniális módszert. Gondos észrevétlenséggel gyakorolva saját gesztuspolitikáját,  próbára tetetett embereket szónoki felkérések formájában. Nem emlékszem, hogy az ő idejében valamikor is ennyire kivülálló mondott volna ünnepi beszédet Abádszalókon.
És.....jut eszembe, érez e valaki megaláztatást is? Feltűnik e ugyan valakinek az is, hogy immár  faluközösségünket valahol , valakik végképp alkalmatlanná nyilvánították arra is, hogy jegyzőt, iskolaigazgatót, vagy akár egy első osztályt tanító pedagógus után,  most (!), egy szónokot kiállítson saját "erőből".
Nem hiszem, hogy túl sokan agyalognának ilyen elvakult, szalóksoviniszta hülyeségeken. Talán ezért tartanánk itt? Lehet.

De visszakanyarodva a témára....Szóval jó, ha 100-an voltunk. És ebben már benne van az a jó néhány kurzus függő munkavállaló és simán csak pofavizitre jelentkező, aki megjelent. És a többi falunép?

Hát igen. Ez már nehéz ügy. Nagyon nehéz és rémisztő.
Igen, rémisztő, hogy szembe kell néznem velük együtt nekem is a kialakult helyzettel és le kell vonnunk következtetéseket. Igen, tetszik-nem tetszik, be valljuk, nem valljuk magunk előtt, lelki egyensúlyunk, önérzetünk megőrzése érdekében el kell jutnunk egy  döntési pontra, amit félek kimondani, leírni is ide. De meg kell tennem. 

Bizony, ha nem tudunk azonosulni azzal, ahogy az aktuális politika már faluszinten is kisajátítja az ünnepeinket, akkor módot és lehetőséget kell találnunk arra, hogy méltóképpen, meggyőződésünkben sértetlenül, agymosás mentesen tudjunk fejet hajtani, emlékezni nemzetünk nagy ünnepein. Természetesen az ünnep napján, de más időpontban. Megtehetjük ezt magányosan, vagy a családdal, esetleg néhány baráttal. Méltósággal oda lépve, majd rövid, merengő vigyázzba állást követően egy szál virágot elhelyezvén az adott helyi emlékműnél. És ha van rá igény, akár többen egyszerre, szervezetten is. És örömteli büszkeség tölt el, hogy ezt nem én találtam ki.

Furcsa, hogy még most is, több mint egy nap elmúltával is az el nem jöttek indítékán töprengek.
Lustaság? A hiányzó ismert arcokra gondolva, nem hiszem. 

Hideg volt? Az volt máskor is.

Akkor inkább az, hogy esett az eső..? Ezen viszont már elgondolkozom. Az ünnepi előadó színvonalán kívül is, valóban volt valami elszomorító, sirató fillingje a mostani március 15-i ünnepségnek. 

Bár nincs köze Abádszalók történelmének gyermekkorom egyik kedvenc írójához, de mégis eszembe jutott Passuth László. A Postamester előtt állva a szomorúan csepergő esőben,  nagyívű regényére gondoltam, amiről át is kötöttem aktualitást találva...

Úgy tűnt, esőisten ......most Abádszalókot siratja.