A szürke előző árnyalata

Amikor a  lélekharangszót követően felberreg a koporsószállító motorja, lassan nekilendülve elindul a tömeg is.  Kiérve a sírhoz, elszéledt a gyászoló tömeg. Ki az árnyék miatt, ki azért, hogy jobban lásson, vagy ...lássák. Az eddig látható ismeretlen hátak ismerős arcokká válnak. Az előttem néhány sorral baktató, kissé hajlott hát - ami szintén ismerős arccá válik - nem könnyű életről árulkodott ismeretlenül.  Lánykorában gyönyörű, világoskék szemében az a kihívó szikra, fény - amibe a helyi srácok az alkoholmámoros szombat estéken reménykedve, gyakran beleszédültek - mára már fáradt, eltompult szürkére változott. Érzelem nélküli arccal állt. Az alig észlelhető szájmozgásból volt sejthető csak, hogy ő is mormolja a papnő által megkezdett imát.
Petőfi sorai jutnak az eszembe. "Elhull a virág, eliramlik az élet..."  Fene egye meg.... Ez van.

Állok a sorban. Huhhh,.... na, végre hogy szünet következett. Janika nagyon nagy dobszólót nyomott le a végére. Csoncsi elemében volt. Sanyika ette a gitárt  Tötyi, Rohda Scottként virtuózkodott. Ömlött rólam a víz, mire vége lett a számnak. Na igen,..... Báltermi villámok (Sweet) Irtózatosan jó szám volt. Lehetett rá pörgetni a csajokat. Teljesen kiszáradtam. A nagyterem melletti  büfében izzadság, ital és dohányfüst szaga keveredett a zsibongással.
Már épp rám került volna a sor, amikor odalépett hozzám az egyik haver..... A sor végéről indulatos hang mordult rá.....
- Hé, Rezes! A f.sznak tolakodsz! Állj be a sor végére!
- Nyugi, én nem rendelni akarok! Kiáltott vissza..... Figyelj Kagyló... fogta halkabbra... 
- Mi van?
- Adnál kölcsön egy kotont?
- Nem tudok ....Most adtam oda Cábárnak. Nekem sincs. Iszol valamit?
 - Nem iszok semmit, kösz!
- Na fiuk, mit kértek? Szólt oda Kálmán bátyám a pult mögül
 - Ne mond már. Cábár azt mondta, hogy van még egy nálad.
-  Na, kértek valamit, vagy menjetek arrébb... Jött a pult mögül vészjóslóan
-  Egy fél császárkörtét, két fél kevertet és egy fél szilvát kérek... és egy citromos Márkát....
-  Na, ne legyél már skót... holnap visszaadom...
-  Figyelj, mondom hogy nem. Nekem is kellhet.. Sose tudni.
 Erzsike néni addigra már kiöntötte a piát, amit Kálmán bácsi közben akkurátusan - fejben - össze is számolt e-képpen: egy császár az hat ötven, két kevert az aszongya hogy kilenc húsz, a Márka az három ötven.... ö, az tizenöt öö, tizenkilenc forint és húsz fillér lesz..
- Kösz Kálmán bá' . És letettem  egy húszast a pultra, de Rezes hirtelen mozdulattal elkapta a pénzt és a zsebéből egy ötvenest dobott oda. Másik kezével vissza gyömöszölte a húszast a zsebembe. Húszból kérek, mondta ő is.
Hirtelen zavaromban nem tudtam mit csinálni. Ő a visszajárót gyömöszölte a zsebébe, közben esdeklően nézett rám...
- Nagyon kell! Nem érted?
- Menjetek már odébb, ne itt beszélgessetek.... Ki következik? Dörmögött oda Kálmán bá'
A kezembe a piával odébb kellet lépnem. Megadóan törődtem bele a helyzetbe.
- Na jó... Várj, mindjárt odaadom és adok vissza tizenötöt.
- Nem kell. Sietek. Add már!
- Hadd vigyem már ki legalább a piát. De sürgős. Kivel mész, csak nem a Pannival? Félsz, hogy lemaradsz, mi....?
- Vele? Hülye vagy? Amúgy is őt most vitték ki az új agronómus srácok....
- Akkor kivel?
- Nem mindegy az neked?
- Jó, akkor nincs. Mindjárt adom a húszasodat...
- De szemét vagy... Ott áll az ajtó mellett... Intett a szemével megadóan.
Odanéztem. Egy látásból ismerős, formás idomú, piros garbós, gyönyörű világoskék szem nézett vissza rám.
-  Hűha, az igen..... Bukott ki belőlem. A farzsebembe van. Vedd ki, nem kell megadni...
- Még jó hogy nem... és felszabadultan vigyorogva hüvelykujjával a pult felé bökött, jelezve, hogy a rund fizetésével a tartozása letudva.
Odabent a banda egy lassúval kezdett ....Szeretném ha szeretnél ( Lobo) Gyorsan bedobtuk az italt és siettünk vissza a családalapítósan összesimulós nótára. Az ilyeneket általában illet a tervezett, vagy aktuális barátnővel táncolni. A szám végével  lassan bontakoztak ki a párok a felajzó összeölelkezésből, amikor is az ajtónál ribillió támadt. A hangulatvilágításban nehezen vettem  csak ki Sáfár Laci alakját, amint Etelka nénivel , a jegyszedővel vitatkozott. Mögötte Hatyár és Vincze Imi is hevesen gesztikuláltak.
A látható idegességük rosszat sejtetett. Intettem a táncpartneremnek, hogy üljön le, én meg oda siettem.
- Mi van? Mi történt?
- Szólj az abádiaknak. Megverték a cigányok Rezest!
Nem kellett szólnom, mert akkora már szinte az összes korombeli abádi srác ott volt az ajtóba mögöttem.
Kiözönlöttünk az előtérbe, ahol a Rezes piros, feldagadt fél arccal sorolta történteket
- A Pockos, meg a bátyja, a Sanyi volt. Megálltunk smacizni a csajjal itt a sarkon a járda mellett. Láttam, hogy jönnek, de volt hely elmenni mellettünk. Először hátba löktek, amikor meg megfordultam , egyből pofán vertek.
- És a csaj? Kérdezte Hatyár 
- Nem tudom. Biztos elszaladt, lehet ő is kapott egyet. Elszédültem, elestem. Mire felkeltem, már nem volt ott.
- Na, gyerünk utánuk.  Szólt Sáfár Laci.
- Láttad, hogy merre mentek? Kérdezte valaki a társaságból.
- Nem fordultak be ide. Mentek tovább a járdán.
Kimentünk a Művelődési Ház elé, majd a sarokig, de a távolibb utcalámpák fényébe sem láttunk senkit.
A felzúdulásnak Szentpéteri Lajos bácsi, az akkori rendőr kmb. és a segédrendőrök vetettek véget a megjelenésükkel.
- Magának mi van az arcával? Kérdezte  Rezest.
- Á, semmi. Otthon neki mentem az ajtófélfának. 
- Amikor délután ott voltál nálunk, még nem volt ilyen... Mondta Hatyár apja, aki az egyik segédrendőr volt éppen. Nem ti kergettétek a Varga Sanyit az öccsével?
- Ááá, mi? Nem zavartunk mi senkit. Vágtuk rá kórusba.
Hirtelen csend állt be. Csak a kiszűrődő zene hallatszott. Nem mozdultunk. Lajos bácsi tekintete arcról, arcra vándorolt.
- Na, nem szeretném, ha valami bajt okoznának fiatalemberek! És elindultak befele a művházba.
- Nem, nem, dehogy is. Válaszoltuk kórusba.
Amikor hallótávolságon kívül értek, megszólalt Hatyár.
- Jövő szombaton folytatjuk. Ha most ezt ráhagyjuk, akkor következőleg megint leütnek valakit. 
- Én fent leszek... Mondta először Kleiner Feri. Én is, én is..... Jött a válasz több helyről is. Elindultunk befele.
Hirtelen észbe kaptam és elkiáltottam magam...
- Hé, Rezes! Várj!
- Mi van?
- Hol van, amit oda adtam?
- Mit tudom én, biztos kiesett a zsebemből...
- Hol?
- Hát ott, ahol elestem.
- Na nyomás, mutasd hogy hol...
- Ott ugyan meg nem találjuk, a léckerítés miatt sötét van.
- Kinél van gyufa, vagy gyújtó?
- Mit keresünk? Kérdezte szinte egyszerre a ferde nyakú Faragó Sanyi és  Fityula
- Emergét.
- Az meg mi? Jött az érdeklődés újból.
- Kotont, te hülye.
- Jaaa, .... az olyan gumi valami?
- Az, de még nem volt használva. Kis lapos dobozkában van
- Még jó, hogy nem volt..... Hehehe....
 Odaérve négykézláb, gyufával világítva keresni kezdtük.
Kis idő múlva hátunk mögül megszólalt egy dörmögő hang...
- Jó estét. Mi folyik itt?
A léckerítés vetette árnyék csak sejteni engedte a kérdező testének sötét sziluettjét, de a tányérsapka és az alatta lévő fej élesen meg volt világítva a Berta Feriék előtt álló utcalámpától. Felvillant egy elemlámpa fénye is és egyikünkről a másikunkra vándorolt....
- Maguk meg mit csinálnak már megint itt? Nem bírnak magukkal? Szólt  nyugodt, de feszült hangon Lajos bátyám, és a másik kezével láthatóan az oldalán fityegő gumibot felé nyúlt.
- Keresünk valamit.... Mondtuk ijedten.
( A Lajos bá'  irtózatosan nagyot tudott suhintani a gumibottal. Én ezt onnan tudtam, hogy egyszer Ruha (Kovács) Gyurival csak úgy viccből birkóztunk, dulakodtunk a ifi klub előtt és nem vettük észre, hogy Papp Bálint, akkori rendőr parancsnok és Lajos bácsi jöttek a járdán. És bumm... dulakodás közben nekik mentünk. Az istenit maguknak.......! Az öreg a suhintásával épp engem talált el. Szemből a vállamra vágott a gumibot közepével, de úgy éreztem, hogy a vége a seggem partján csapódott. Hetekig kék csík volt a hátamon végig, lefele.)
- És aztán ....mit....?
Először kényszeredett csend ált be. Senki sem válaszolt. Aztán megszeppenve mondani kezdtem...
- Egy olyan kis tasakocskát.... Amikor szünetbe rágyújtottam itt valahol, véletlenül kiránthattam a zsebemből. Az előbb is azt kerestük,.... amoda....
- Jó, de mi volt benne? Kérdezte az öreg Hatyár.
Lajos bátyám választ sem várva elkezdte pásztázni a földet.
- Legalább a pénze volt benne? Kérdezte.
- ..... az ...
- Na , azt ugyan kereshetik már. Nincs pénztálcája? Mért nem abba hordja?
- Nincs...
A csapongó fénykévébe kb. úgy két méterre tőlünk, a fűben, hirtelen feltűnt a tört fehér színű tasakocska.
- Ahol a... nem az ott? Kérdezte Lajos bácsi.
 Mire megmozdultam volna, a Rezes már oda ugrott és felkapta.
- Na, mit ugrál? Nem a magáé....Ripakodott rá Lajos bácsi.
- De az enyém.
- Na, most akkor kié? Jött türelmetlen hangon a gyanakvó kérdés.
- Az övé. Bólintottam rá.
- Maguk itt valamibe sántikálnak .... na, had nézzem mi van benne. Na mutassa...
Rezes kényszeredett mozdulattal pattintotta fel a tasakot, amiből előbukkant az a bizonyos vajszínű gyűrűs hártya.
- ..... Hogy az istenit maguknak! Ha még egyszer találkozunk ma éjszaka, végig verek az egész társaságon! A fene enné meg, hogy még a kotonjukat is velem kerestetik meg! Mondta komolyságot erőltetve, szinte fuldokolva a röhögéstől Lajos bátyám.

Furcsa valami az emberi agy. Miket elraktároz a távoli múltból? Viszont például majdnem elkéstem a temetésről, mert nem találtam a kocsim kulcsát. Elfelejtettem, hogy hova is tettem. Jó tízperces ideges keresgélés után derült ki, hogy ki se vettem a kocsiból. Ez a történet meg több mint negyven évvel ezelőtti, és mégis mintha tegnap történt volna.
És egy régi emléket felidéző arc láttán azért jutott eszembe pont kint a temetésen, mert nemrég egyik fiatal tűzoltó kollégám arról beszélt, hogy  valamelyik szombat este felmentek a barátaival a partra, ahol is a jókedvű szórakozásukat beárnyékolta az ott uralkodó közállapot. Elmondása szerint több roma csapat is rettegésbe tartotta  a szórakozókat. Az ő barátját is leütötték, amikor elment WC-re. Meg is fogadták, soha többet ki nem mennek este a partra a barátaival.
Tévedés azt gondolni, hogy a mi időnkben ne lett volna probléma a hasonló nációkból összeverődött srácokkal. De az akkori, helyi fiatalok zöme, ha nem is mindig, azért gyakran összezárt és megtorolta a sérelmet. Igaz, legtöbbször már a látható összetartás visszariasztotta  a hőzöngőket. Persze, volt olyan időszak, amikor inkább mi is visszahúzódtunk az ifi klubba, ami a mai polgármesteri hivatal épülete előtti park helyén állt. Oda hőzöngő, vagy ismeretlen ember be nem tette a lábát. Nemes egyszerűséggel nem nyitottuk ki a belülről bezárt ajtót.
A faluba hétvégeken általában egy rendőr volt, esetleg nagy ritkán néha kettő. Munkájukat, ha ketten voltak, egy, ha egyedül, akkor két segédrendőr segítette. Nem bántak kesztyűs kézzel a bajkeverőkkel. Sőt, velünk se - hiába voltunk ismerősök számukra - ha úgy hozta a helyzet.
Szentpéteri Lajos helyi kmb-s rendőr, apámnak jó barátja volt. Amikor az a bizonyos gumibotos suhintás történt, másnap apámnak odaszólt a tanácsháza udvarán mosolyogva: Pista bátyám! Nem baj, hogy tegnap délután a fia kapott egyet a gumibottal tőlem?
Apám a maga halk stílusába csak ennyit válaszolt: Nem mondta a kölyök.... Csak egyet?