A mi zsebdiktátorunk megint dobott egy a nemzetközi
politika számára figyelemfelkeltő, a belpolitika számára szokásos mértékben hergelő gumicsontot azzal, hogy a világ két legnagyobb hatalmú önkényuralkodójával, vagyis más, normális országvezetők számára kényelmetlen tárgyaló partnerré leminősített emberrel parolázik egyet-egyet az ősz folyamán. Putyinhoz megy, Erdogan jön. Tort ül a diktátori gátlástalanság. Lesz csinnadratta, bájvigyor, hátlapogatás, muszklimutogatás, stb, bőséggel. Mint az ilyenkor lenni szokott. (Most hagyjuk a türk nyelvű államok találkozóját, ahol autoriter vezetők dzsemboriján domborított egyet, és mondott egy ütős baromságot a nyelvi gyökereinkről) Villognak, divatos szóval pucsitanak egy extrát. És ne legyen kétségünk afelől sem, hogy direkt történik minden. Egyrészt Orbán a ki tudja ma még, milyen hatásokat is okozható, őszre beharangozott nagy-nagy történéseket ezzel az akár - közte a százezer , legújabb szivárogtatás szerint jóval több közalkalmazott kirúgása - elterelési manőverként is szolgáló húzással akarja (fogja) tompítani. (Mellékhatásként, a már gyakorlatilag szétesett közigazgatás kap egy "humánus" kegyelemdöfést.)
Másrészt ezzel is kekeckedhet a nyugati, mérsékelt, de nem egységes, újabban nem is túlságosan kiegyensúlyozott liberális demokráciákkal.
A várható "testvéri" ölelkezéssekkel bunkón, fölényeskedve beint ellenfeleinek, kritikusainak. Nem nehéz kikódolni a mögöttes üzentet sem, ami a személyiségjegyeiből következtethetően alpári stílusban ennyi :..... Na, mi va' kis köcsögök.....?
Arról sem lehet senkinek sem kétsége, hogy ez bizony a magyar nép nem csekély hányadának még imponál is. Szerencsére nem a többségnek. De a többség sajnos hallgat. Ami persze önmagában is szörnyű, de már lassan hozzá szokunk. Ezek vagyunk mi, ez az ország állapota, ide jutottunk.
A mélyen megosztott, kompromittált, provokátorokkal telített és meghasonlott ellenzéki pártok egyenlőre bénák és mozdulatlanok. És e látványtól a szimpatizáns tábor is egyre jobban elkedvtelenedik, letargiába süllyed, atomizálódik. Talán itt lenne az idő arra, hogy valaki felrázza őket. De ki?
A civil szférának mondott sőtétanyagszerű valami a maga kiismerhetetlen reakció idejével és akciókészségével az egyes hordószónokok minden vágyakozása ellenére, láthatóan nem alkalmas leváltó politikai szervezetként működni. Tetszik nem tetszik, ez a többségi társadalmat is jelentő, elégedetlenkedő halmaz bár bevallatlanul, de tagadhatatlanul a messiást várja. Hiába.
Itt a G+-on is az egyre fogyatkozó számú, valószínűen inkább az amatőr politizálás iránt érdeklődő olvasó max. Kollár Erzsébet magányos, senkire nem figyelő múltba révedéseit, a Fideszből kiebrudaltság fájdalmából fakadó, sokszor ütemtelen, egysíkú kesergését olvasgathatja.
És esetleg engem, aki Kollártól szabatos fogalmazásban, precizitásban, de akár intellektusban is messze van. (Le lehet szólni nyugodtan). De én legalább lemerem írni (dafke) a véleményemet nyíltan ide, egy ballibesnek nem éppen nevezhető, nem is túl izmos méretű nyilvánosság számára. Igencsak elfogytunk.
Viszont a burjánzó kormányközeli kereskedelmi és a még közelebbi közmédiában van nemzetieskedő blabla rendesen. És hozzá körítésként kultúrharccal megspékelt neoetnicizmus. Jóformán fel sem tűnik senkinek a világos, jól érzékelhető mögöttes koncepció az osztályharc lenullázására, kioltása. Még egyes ellenzéki körökben is arról értekeznek a mérvadó gondolkodók, hogy jelenleg már meghaladott, értelmetlen a jobb és bal oldal tagozódás. Baromság.
Tisztázzuk, osztályharc márpedig van és lesz is, amíg lesz tulajdonos és alkalmazott. Függetlenül attól, hogy nemlétezőnek mondják valakik. Hogy tudatosan elvszerű és széleskörű, vagy csak úgy spontán és itt-ott, elszigetelten, .... az valóban valós kérdés lehet újabban.
Észrevétlenül kúszott be a hátsótraktusokon át a demokrácia helyett a lágy diktatúra, benne a modern, kulturált,tárgyalásos osztályharc helyett a tömény, mindenünnen kibuggyanó nacionalizmus. Szörnyű látni, ahogy a modern kori össztársadalmi cyber elhülyülés, zombisodás mellékhatásaként van az utóbbira kereslet, igény.
A Szászországi Chemnitzben szélsőjobbos kopasz, tetovált emberek menetelnek. Ha tudnák, hogy hozzánk képest sehol sincsenek, elsírnák magukat. Megelőztük őket fényévekkel a falusi cigány sorokon masírozó Magyar Gárdánkkal. Még hogy mi ne lennénk innovatívak? Ugya'már.....
A áttelepült gyárakban a nyugat európai bérek töredékéért a szalag mellet robotoló, kizsákmányolt melós a környéken soha még nem látott migránst utálja, és nem azt a részvényest, aki az ő verejtékes munkájával a gyárakban megtermelt extraprofitot osztalék formájában zsebre teszi. És a szélső jobbon kívül senkinek sem jut eszébe a bérunió.
Szégyen.
De, hogy miről is szól majd az őszi diktátortánc? Orbán részéről a,.... " látjátok micsoda izompacsirta partnereim vannak" nacionalista hőzöngésről. Putyinnak és Erdogannak pedig a ..... hölgyválaszról. Mi ?.... Hölgyválaszról?
Na, most ezt játsszuk le!
A két nem túl vonzó, nem éppen előnyös kinézetű, (egyik melák, másik rókaképű) pasi áll a táncparketten..... Az előkelő, vagyonos, pedigrés, stb. hölgyek átnéznek rajtuk....Nem égetik magukat. És ekkor belép a társasági élet közismerten feslett, gyakran kellemetlenkedő, nagyhangú ribije.....
És bizony ez már nem pávatánc lesz. Az már a múlté. Most a lendületes, bővérű, hivalkodó, felkínálkozó "politikai szexualitással" telt tangót láthatjuk majd.
Volt már ilyen tánc a történelmünkben. Jó, nem tangó, hanem csak szolid keringő, vagy inkább valcer. Egykor szintén a nacionalizmus ütemére Horthy Mussolinivel, Hitlerrel járta a parketten.
És mi lett a tánc vége?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése