Örömteli belefáradságaink ....

Azt hittem, most aztán elszakad a cérna.

"Kacsalábon" forgó tanuszoda ide, a felújítás után immár "Copacabana szintű" strand oda, műfüves pálya amoda, a nép odavonul Gyula hivatali ablaka alá és .....De semmi. Csupán a megszokott méla, egykedvű csend.  Hogy aztán az idősek hogyan oldják meg az egykori sötét és embertelen szocializmus bűnös csökevényeként itt maradt, megszokott és ezért elvárt, évente ismétlődő tüdőszűrést, az immár nem szempont. És hogy Julcsa néném, vagy Józsi bátyám a Kikirics köz 45-ből esetleg tüdőbajos is lehet a nagy vidéki (abádszalóki) nihilbe? Na és? Kit érdekel? Dögöljetek meg.  Ezt üzeni  nekik a fidesz-NER. De a jó abádszalóki szokás szerint, maguk csak tessenek rájuk szavazni következőleg is.  

Mi meg .......Belefáradtunk a felháborodásba....Ezt írja TGM is egyik, nem régi esszéjében. Hogy ennek a jó emberek hányszor és hányszor és mennyire igaza van, az egyenesen döbbenetes.

Na de.....Kis falunk mérvadó hangadói alig eszméltek az ájuldozásból a strandi szezon szédületes szárnyalása okán, máris itt volt az újabb nagy történés: Márk atya beiktatása. Örömteli, veretes esemény volt. Megjelent mindenki, aki számít. Polgármester, ogy. képviselő és mindenki egyéb, aki ilyenkor az ilyesmihez dukál. Éljen és hurrá. Örülök én is.                                      Hogy miért és minek, azt úgy igazából nem is tudom. Ja,.... amúgy én is Isten gazdag áldását kérem Márk atyára ... Hogy aztán ez meghallgattatik e, abban már bizonytalan vagyok. (Én is hallottam valahol azt, hogy aki megtér, üdvözül. Bocsi, de van az a dolog, hogy megrögzött agnosztikus ateizmus. Ez van.)

És ahogy örült és ujjongott szintén, na meg özönlött a nép a falu(város)nappal egybekötött szobor avatásra, az maga volt a gyönyör. A közzétett képek alapján megszámoltam az embereket. Mindenkit. Hagyjuk. A miértet is. Hja kérem, a helyi valóságértelmezési monopólium mintha nem annyira hatékony, mindenható, stb, mint azt sokan gondolnák?
Vagy a belefáradság szindróma tünetegyüttesét látnánk immár permanensen ismétlődni rendezvényről rendezvényre? Nem tudom.

De azért, igazán megjelenhettek volna többen is. Mert a felavatott alkotás nem mindennapi látvány. Én már vagy háromszor-négyszer megnéztem közelről a bringázásaim során. És még mindig bizonytalan vagyok abban, hogy mit is látok. Kisplasztika? Kolodko ötletből merített miniszobor? Nem tudom.Mindenesetre  a Thonuzoba-monda, Zénó a gyurmaember-szerű megformázása első ránézésre újszerű, szokatlan. Ami természetesen semmit nem von le a mű művészi értékből. Egyébként meg igen is merjünk kicsik is lenni végre. Francba a monumentalitással.

Na, de már bocsánat. A tér, a helyszín és az alkotás harmonikus illeszkedése, …. az nem szempont?                       Az alapzatot nem minősítem. Talán annyiban, hogy nekem speciel nagyon tetszik,  stílusos. Én is gondolkodok egy ilyenen az udvarba. Láttam is a fészen egy nem éppen olyat, de hasonlót Editéknél.  Csak én a már meglévőről az IFA felnit rakom át. Amikor hazajönnek a fiaim, unokák, fel a grillező kötőt és zu neki. Imádom. 

Szóval örömködés a köbön. Az alföldhír.hu-n legalábbis. Naná, hiszen 60 ezren váltottak jegyet a strandra. Nem akarok én szokás szerint ünneprontó lenne, de... talán halkan köszönetet lehetett volna rebegni a Covidnak is némiképp. Merthogy nem a vonzó programoknak köszönhető a számbeli növekedés, az hótziher.                                 Apropó ..... Bizony, senki sem gondolta, hogy egy kora esti kék hold ködön átszűrődő sápadt fényénél az apokalipszis második lovasa, eme Covid névre hallgató csontváz lován lassan bebandukol az Abádi kikötő felől.  (az Aqariumba mulatozókra rácsodálkozva) Itt van. Eljött. És persze, ahogy lenni szokott...                                                                 

- Cssss....Hallottad?.....

-Mit?

- Hát azt, hogy ők is elkapták....Az egész család... Mentők vitték... Onnan tovább vitték...Kétoldali...

 És van más baj is....Mert viszont én annak már nem annyira örültem, hogy közben tűzoltóbál is volt. Pontosabban van. Még pontosabban, áll a bál a tűzoltóknál. Bár jól tudom, illetlenség nekem, mint volt parancsnoknak e dologban megnyilatkozni, de nem tudom megállni. Na meg,  ….. ki, ha nem én.Mert azt hittem, hogy anno, sikerült úgy összerakni a szervezetet, hogy kiáll minden próbát, megpróbáltatást. Úgy tűnik, tévedtem.                                                Sajnos ugye, itt is azoknak a qrva körülményeknek az együttes hatása. Kezdődött azzal, hogy a 2019 évre Gyula által beígért 9 milliós helyi, önkormányzati támogatás a valóságban 6 millióra apadt. A 2020 évi támogatás pedig hogy, hogy nem, nullára redukálódott. Kissé érdekes ez ilyenkor, amikor a polgármester a tűzoltóság elnöke is egyben. És az alpolgármester az egyik elnökségi tag. Tehát a lóvét, ……. kvázi ők vonták el. Egyrészt.         Másrészt a parancsnok vezetői hibái, viselt dolgai az állomány teljes körében kiverte a biztosítékot. Ezek már együttesen -  egy némileg túlzó szakkifejezéssel élve - …. zendüléshez vezettek. 

És Gyulánk hozza a számomra egyáltalán nem meglepő formáját. Tökörészik. Mint fentebb említettem volt, balszerencsére pont ő az elnöke a tűzoltó köztestületnek is. Stílusosan szólva, beszoptuk, amikor megválasztottuk. És ebben én is ludas vagyok. Hagytam, hogy Somodi Laci rábeszélje az állományt, hogy őt jelöljék.

Az ilyen szervezetek működési stabilitásának alapvető feltétele az állomány részéről a parancsnok iránti bizalom, ami a  minden körülmények között fennálló bajtársiasság szilárd alapján áll. E feltétellel bizony itt nagy-nagy gondok keletkeztek. Melynek következtében a teljes tűzoltói állomány a közgyűlésen látványos, egyben megdöbbentően nyers demonstráció kíséretében felszólította az elnökséget a parancsnok leváltására. És az ilyen helyzetekben gyorsan kellene, jól dönteni a vezetésnek. De ők tökörésznek. Tehetik.

Hallgathatnék akár mintegy érdektelenül (bölcsen) is, mivel már nem érint a dolog. Egy másik tűzoltóság egységparancsnokaként, kevesebb mint két évvel a nyugdíjazásom előtt -  mondhatni - ott is már csak levezetek. De azért még háboroghatok azon, hogy mi lett az egykori munkahelyemből. Vagy ha úgy tetszik, szenvedélyemből.

Pontosabban felháborodhatnék, ha nem lennék belefáradva. Mint annyi mindenki, annyi mindenbe. Itt.