Ez elgondolkodtató számomra.
Ugyanis időnként bírálom az Abádszalóki vezetést. És bevallom töredelmesen, sajnos amikor belefeledkezem, nem is akármilyen hangnemben. Még szerencse, hogy Kovács Miska anno, vagy mostanában Balogh Gyula, nem tiltat ki a faluból. Esetleg a kedvenc haverom, Szabolcs valamelyik helyi vadász, vagy ivócimborájával nem lövet le a földmutyi vagy akár vadász ügyeken történt rugózásom okán. Ha az események helyszínének nagyságrendjét nézzük, akkor ha az USA-ban ott az meg történhet, itt ez miért is ne. A jelenlegi hazai jogviszonyok közepette? Nem akarok bátorítani, de még címlapra sem kerülne a sztori a mai közmédiában. A függetlenben meg minek.
1972-őt írtunk, amikor idekerültem Szalókra. Bizony rég volt. És emlékszem, nem kissé nehezítette a helyzetemet akkor, hogy senkit sem ismertem. Mivel Hajdúböszörményben pezsgő városi élet zajlott, nehéz volt megszokni a helyi közélet, mondhatni alapjárati fordulatát. Ott pörgött az ifjúsági klubmozgalom több helyen. Én a faiparisok zárt körű pinceklubjába jártam gyakran. Remek hely volt. Minden szerdán fellépet a város beat együtteséből a bassz és szólógitáros, kiegészülve egy külsős dobossal, aki történetesen épp a Dunda becenevű haverom volt. A művház is modern színvonalú nagyteremmel, kamaratermekkel várta a fiatalokat a megannyi kiscsoportos foglakozásokra. Esténként könyvtárklub felolvasásokkal, irodalmi estekkel, nem messze onnan mozi, nyaranta kert mozi, billiárd klub. A sport, szabadidős lehetőségeket az MHSZ lövészklub, foci, birkózás, box, súlyemelés és az akkor színvonalas városi strand jelentette. A városban szerteszét kb. úgy 10 grundon rúgták a bőrt a környékbeli utcák nebulói késő estig. És stb, és stb.
Idekerülvén Szalókra, nyár közepe volt, ..... és sehol semmi. Csak dög unalom. Bicikliztem egész nap a faluban ide-oda, ki az ártérre, a régi fahídhoz, a gátra. Később a nővérem kérésemre elmagyarázta, hogy merre van a művelődési ház. Elindultam megkeresni. Legnagyobb megdöbbenésemre a település szélén futó gát tövében, tehát a legszélső, földes utcában, egy kívülről inkább nagyobb kocsmának látszó, igazából romosnak, ósdinak kinéző épületen volt egy erősen fakult, ovális táblára odaírva, hogy Községi Művelődési Ház. Ami, mondanom sem kell, hétköznap lévén, épp zárva volt. Na mondom, ez is jól kezdődik.
Aztán a sógorom egyszer elvitt a Szelesi kocsmába. Az őszi vásárban borjút adott el és hazafele tartott épp, amikor összefutottunk.
- Gyere sógorkám, benézünk Puszóhoz.... Mondta invitálóan. Akkor ismerkedtem meg a két Zsuzsokkal, Kis Zsiga bátyámmal, az öreg Dúllal, és az üvegszemű Bajzáthtal. Nem igazán nekem való társaság volt. Lovakról, tehenekről, kaszálásról és más parasztgazdálkodással kapcsolatos dolgokról beszélgettek. Az is meglepett, hogy a társaságtól meg sem kérdezte a kocsmáros, hogy nagykorú vagyok e az ital fogyasztás okán. Sőt, nem egy láthatóan korombeli srác sorjázott a pulthoz amíg ott voltam.
Én úgy délután öt körül fel is álltam és haza imbolyogtam. Abban a társaságban akkoriban ez így volt szokás. Komoly mértékű áldomást ittak a jó vásár után.
Őszi vásárok már rég nincsenek, a kocsmák is üresen konganak. A Művház az láthatóan működik a hétköznapokon. Hogy kinek, az rejtély.
Egy, inkább már a hetvenes évek második felében kezembe került községi tanácsi beszámoló szerint akkoriban minden hétfő reggel 1100 ember indult el dolgozni Abádszalókon. Ebből a helyi termelőszövetkezetbe, ha jól emlékszem több mint hétszáz.
Gyütt'-ment lévén, hogy mi a francnak foglakoztat ilyesmi? Nem tudom. Beakadt valahogy. Az azért érdekes, hogy a faluban mintha csak nekem.......
Szóval, ide kerültem Szalókra. És bizony, annak már több mint 46 éve. Együtt voltam fiatal azokkal, akik ma a falu lakosságának a túlnyomó többségét alkotják. Itt ragadtunk. Ki szándékkal, ki kényszerből. És együtt öregedtünk bele a sorsunkba észrevétlenül a napok, hónapok , évek monoton múlásával.
Ilyenkor már megpróbál néha az ember gondolatban előre kémlelni, egy kissé morbidnak tűnő kíváncsiság hajtotta érdeklődéssel, teljesen az "út végéig". Hogy ugyan, mi vár még rá.
Ez érthető is, hiszen ez a "B"oldal már bőven. Bármennyire is próbálod magadnak, de inkább másoknak bizonygatni, hogy motivált, friss, üde, ambiciózus, vidám vagy. Erre max megkapod a szemedbe azt másoktól irigykedve....hogy te milyen fiatalosan pörögsz, ó de jól tartod magad,.... . Majd a hátad mögött összesúgnak gonoszkodva, hogy otthon egésznap szorgalmasan böngészed az internetet különböző csodaszerek, receptek, vitaminok után. És hiszel is a pozitív hatásukban. Mániákusan. És feleslegesen, mert csak megjátszod, hogy neked nem fáj, hasgat, stb, stb.
De mindettől függetlenül, bárhogyan is hessegeted magadtól elfele, egyszer csak észre veszed, hogy elkezd az öregkor, a magány, az egyedüllét réme felsejleni előtted, mert a gyerekeid messze oda, valamelyik idegen országba, vagy távoli városba.
Kezd érdekelni a helyi idős gondozás mikéntje, módja. És itt haza érkeztünk, Abádszalókra.
Ahol lassan, de szívósan terjed az a hír, hogy az önkormányzat a maga csendességében úgy döntött, fű alatt túlad a helyi idős gondozás felelősségén. Mondván, (pestiesen) nem buli a biznisz. Persze a hír hallatán azonnal nekiugrottam a hivatalos oldalon (honlapon) található képviselő testületi ülések jegyzőkönyveinek és böngésztem ezerrel, hogy mi van ott erről leírva. Nem ért meglepetés. Erről a dologról sehol semmi.
Ezek szerint semmi hírverés, paláver, nemes egyszerűséggel sunyiba elpasszolják, lepöccintik?
Emlékszem, anno Bordás Imre nevét hányan foglalták imába annak felismerése okán, hogy bizony az idősekkel való törődés egy faluközösségben vállalandó kötelesség. Csak mellesleg jegyzem meg, azt ne gondolja valaki, hogy azért tette, mert azon úgy egyébként gazdasági értelemben haszon lett volna. (Sőt,....később, már a pénzügyi bizottság elnökeként belelátva a részletekbe, volt bennem aggódás időnként.)
Mi akkoriban Simon Sanyival a helyi vízi mentő szervezetet élesztgettük újjá épp, mivel Vincze Feri azt megelőzően volt szíves kiebrudaltatni bennünket a saját magunk által gründolt helyünkről. A szervezés, tervezés időszakában gyakran előszobáztam Bordásnál, ezért emlékszem - mert egymásnak adtuk néha a kilincset - Fülekiné Gulyás Mari kezdeti hadakozására az idősök gondozására létrehozott intézmény ügyében. Később, már önkormányzati képviselőként figyelhettem meg már közelebbről azt, hogy mekkora meló is egy erre szakosodott intézmény működtetése, vezetése, a mindennapok szervezése. Nemes, az előző képviselő-testületek becsületére váló feladatvállalás volt ez, amit mi továbbfolytattunk, és ami most úgy tűnik, kitagadott gyermekké vált. És bár Kovács Miska a rá jellemző sunyi, húzd meg - erezd meg gondolkodásával már megpendítette a dolgot, de valahogy mégsem került rá sor.
De most a szeretett képviselő-testületünk úgy tűnik irányt és szintet vált. Belecsap a lecsóba. Csak azt tudnám, hogy annak, aki átveszi az immár kész, bejáratott intézményt, annak (megint csak pestisen) miért buli a biznisz? Bocsi az álszenteskedésért. Hát persze , hogy tudom. De azért jól esett adni a naivat.
És mint az ilyenkor, hivatalos hírek hiányában lenni szokott, jönnek a hírek innen-onnan.
Az intézményt átvevő szervezetről, az azt vezető személyről (családi hátteréről), feltételezett szándékokról, elképzelésekről, a jelenleg ott dolgozókat érintő jövőbeni változásokról. És nem utolsósorban az átvevő szervezetet vezető egyén(ek) illetőségéről, máshol már e területen szerzett hírnevéről.
Amiben nincs semmi aggasztó, hiszen a hírek lehetnek valótlanok is. Helyi féknyúz, mondhatnók.... Ami inkább aggasztó az az, hogy az amúgy egyre inkább elöregedő helyi falunépességet igazából nem is foglalkoztatja az ügy. Mintha nem is ő, ők lennének az úgy mond "célközönség". Azt már én teszem hozzá, hogy ugyan minek is foglalkoztatná, ha egyébkén sohasem foglalkoztatta semmi a döntő többséget úgy igazán. A szocializmusban is mentek a többi után arra, amerre fentről kijelölték az utat, és teszik ezt most is.
Időnként közzé teszek a fészbukon egyet-egyet a G+-on megjelenő blogom bejegyzéseiből. Talán ennek is köszönhető, hogy már korábban, egy úgy kb. harmincas fiatal ember - elmondása szerint egy munkahelyi közösség véleménye alapján - , majd a minap egy már a nyolcvanas éveiben járó idős ember egy helyi politikai csoport nevében keresett meg azzal, hogy támogatnák a 2019-es helyi önkormányzati képviselő választáson a jelöltségemet. Bár elhárítottam a felkérést, azért tagadhatatlanul jólesett.
És ha valóban többek nevében beszéltek, meglehet, csalódást okoztam. Amit őszintén sajnálok.
De....
....... egyszer már írtam valahol, hogy mennyire bánom, hogy valamikor ilyesmire adtam a fejem, elpazarolva az életemből tizenkét évet bizottság tagi, négy évet bizottság elnöki, vele képviselőkénti idegeskedésre, agyalgásra. És miután két közöttünk ott ülő akkori képviselő - később polgármester, alpolgármester - azzal kampányolt a következő választást megelőző időszakban a hallgatóságuk előtt, hogy milyen gyanús ügyekhez asszisztáltunk, komolyan elgondolkodtam. Érdemes?
Az sem felejthető el számomra, hogy szintén ők akkoriban közre adtak egy igencsak tisztességtelen állításokat megfogalmazó röpiratot is, amit a helyi nép itt-ott helyeslően, a zöm is inkább közömbösen, minden ellenvetés nélkül fogadott. Nagyrészt ez is közrejátszott abban, hogy úgy döntöttem, tűzoltói hivatásomat máshol gyakorolom, és a véleményemet is csak a közösségi média lehetőségén át fejtem ki. Semmi önkéntesség, közélet, falugyűlés, rendezvénylátogatás, stb.
És a lehető leghalkabban mondanám - mert a légypiszokszerű jelentőségemmel tisztában vagyok - soha többé.
Never more. (N.m.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése