Nincs morális korlát ....

És aggály sem a szimpatizánsok többségben. A vezér megtehet bármit. És a magyar nép ezt minden felhördülés nélkül, egykedvűen szemléli. Ez van. Ilyenkor elgondolkozik az ember, hogy mi jöhet ezután. Hogyan állítható meg a hatalmi tobzódás? Szorgalmasan lapozom a diktatúrák, diktátorok történetét az ókortól a közelmúltig. Kivel végzett az ellen erőszak, kit, hogyan győzött le végül a népakarat, lázadás, vagy idegen hatalom. Meddig mehet ez még így? Hogyan lehet az, hogy az a nép, aki ettől sokkal "lájtosabb" ügy miatt tombolt napokig az utcán, gyújtott televíziószékházat, kapta a gumilövedékeket, most némán, egykedvűen tűri mindezt? Teljes a letargia, a beletörődés. 
Ez szörnyűség.
 
„30 éve elmegyek minden sporteseményre, eddig nem volt ez ellen kifogása senkinek.”

Hallható a vérlázító cinizmussal odavetett fölényeskedő hazug mondat. Mintha az lenne a vád, hogy miért is jár meccsekre szurkolni, és nem az, hogy összeférhetetlenen egy miniszterelnök részéről annak az oligarchának a repülőjével utazni bárhová, aki az országba zajló közbeszerzések egyik leggyakoribb nyertese.
És ehhez az arcon egy kaján, bicskanyitogató vigyor. Bele a pofánkba. Nincs az a jó érzésű, normális értékrendű ember, akinek ne szorulna ökölbe a keze. Persze, hogy úrrá lesz bennem is az az érzet, hogy , 
.... de kár, hogy nem áll velem szembe. Úgy egy méterre. Egy igazi, kun telibe verős, parasztlengő altatós hatótávolságán belül. 
(Legény koromba azok ritkán voltak nyolc napon belül gyógyulók.)
 Harminc éve, vagyis nyolcvannyolc óta jár meccsekre? Repülővel? 
Jól tudjuk, ez nem így van. De a hívek ezt frappáns, leszerelő, mindent kioltó válasznak tartják. Hitvány emberfajta mindaz, ki ezt a választ csak úgy beszopja. Tudják ezt ők is. Tisztába vannak a saját hitványságukkal, mint ahogyan azzal is, hogy ez a hatalom birtoklásából fakad, amit  - valljuk be , mi ellenzékiek őszintén - nagyon nehéz lesz a kezükből kicsavarni. Függők lettek. És az tudjuk, mivel jár, ha a narkósokat vonjuk párhuzamba. Ölni is tudnak érte esetenként.

Nincs morális korlát. Nemrég egy iszlám diktátor idelátogatásának mellékeseményeként, egy iszlám hittérítő harcos türbéjénél rótta le kegyeletét vele a mi diktátorunk. Ha lenne némi történelemismeret, vele ne adj isten nemzeti büszkeség, gerinc a magyarokban, akkor inkább engesztelhetetlenség ébredne bennünk az irtózatos nemzetpusztulás okán, amit ezen iszlám hittérítés, vele területrablás, ország dúlás 150 évig hozott hazánkra. Soha nem hevertük ki, és nem is fogjuk a pusztulást.
Senkiben nem ötlik fel, hogy most ez, ami történt velünk Erdogan látogatásakor, bizony megalázás a javából.
Miközben a nemzeti oldal szégyentelenül, mi több büszkeséggel eltöltve szemléli az eseményeket. Mert a fidesz vezérének ez a kívánsága. A rokoni szálak üzleti érdeke sejlik fel a háttérben és követeli meg a kritikátlan meghunyászkodást, szolgalelkűséget a magát nemzetinek valló hívektől.
A nép persze, már megszokottan meg se nyikkan. Tűri. Itt-ott egy - egy erőtlen, bizonytalan felhördülés, de inkább közömbös csend. A DK kétes sikerű, tervezett megmozdulását betiltja a rendőrség. E hírre sincs semmi keményebb reakció az ellenzék demokratikus párjaitól. 
A kormánypárti sajtó persze tombol a sikerélményében. Vezércikkek  jelennek  meg arról mentegetőzésképpen, ahogy vezető hatalmak kormányfői paroláznak Erdogannal.  Fel se ötlik az sehol, hogy bizony nekünk van okunk e parolázásból kimaradni, mert....
Hányszor zengett ajkain oszmán vad népének, vert hadunk csonthalmain, győzedelmi ének...
Inkább mi együtt ünnepelünk egy  hittérítő iszlám harcos emlékművénél a nemzetünket kiirtók leszármazottaival.
Szégyen. Szégyen. Szégyen.