"Szerintem az emberiség hártyánnyi baktérium egy sárgolyóra tapadva, amely keresztül szeli az ürességet. Ha létezik is Isten, már rég lemondott rólunk. Paradicsomot kaptunk, de a végletekig kizsákmányoltuk. Minden fellelelhető energiát feltüzeltünk. Fogyasztunk, felélünk, használunk. Pusztítunk. Minden értéket kipréseltünk belőle, és azt kérdezzük, miért vagyunk itt..... Te is azért vagy itt, hogy felgyorsítsd a bolygónk entrópikus halálát."
Westworld: Black Man (Ed Harris) monológ
És most váltsunk.
Sétálj ki a partra és csodáld a látványát annak a borzalomnak, ami eléd tárul és természetesen gyönyörködtet téged. Erre part menti bungalók, arra vízen úszó házak. Ha lehet hinni a híreknek, épp most egy Dzsudzsák nevű ifjú NER lovag-focista vásárolt be belőlük. Ez a fejlődés. És a karbon lábnyom.
De jöjjön a párhuzamosság...
Nem tagadom, némi érdeklődéssel vegyes izgalommal figyelem az előválasztási mozzanatokat. Még aláírni is elmentem egy jelölt-jelöltnek. Basszus, hogy mire nem képes az ember végső elkeseredésében. Megdöbbentő. Hogy én, mint megveszekedett ballibsi, aláírok egy egykoron szélsőjobb párt jelöltjének, hát nem hittem volna.
Jesszusom, hova jutottam?
Mentségemre legyen mondva, hogy jó előre próbálkoztam puhatolózni a szociknál, a momentumnál a választó körzeti jelöltjükről, de semmi érdemleges. Kerestem Vadait is a dk-nál, de ő a szokásához híven maga volt a kész flegma nihil most is. És hát, később megláttam Túró Vilmos facebook szóróanyagát. Dobtam egy hátast, ..... mielőtt lementem hídba. A jobbikos jelölt-jelölt csókával udvariasan futtatunk egy kis eszmét az aláírásomkor a Penny előtt. Szidtuk egy kicsit a rendszert, na meg Orbánt is mert ugye valami közös nevező legyen, stb. De az érdemi gondolatoknál lefagyot. Látszott rajta, hogy gőze sincs a szűkebb térségi ügyek hogyan és mikéntjéről. Szó szerint fájt, hogy pusztán csak arról akart meggyőzni, .... hogy a fidesz korrupt, csal, lop, hazudik és szarul kormányoz.
De most komolyan,...Ennyi lenne a mondás?
Tehát marad a majdnem kívülálló érdeklődés és az izgi. Na ami azért nem akkora, mint az a horgászbotom spicce esetében tapasztalható. Ami sajnos mostanában nemigen mozgatnak meg a méretesnek mondható pontyok. (Bár hallani innen-onnan történeteket a kunságin fogott 10 kilósokról.) És ez az ami inkább egyébként módfelett idegesít is. És nem vagyok ezzel egyedül a parti horgászok között.
- Vegyél csónakot, mi is abból fogjuk a Szódással bent a tavon a 6-8 kilósokat... Mondja Csirke komám széles vigyorral az arcán. Aha, még háromszázezerrel beljebb legyek a passzióm kedvéért. Felejtős.
Apropó halak, erről meg egy másik mese-történet jut az eszembe.......
Szóval......
A kishalak mindig megjárják. Ügyesek, ügyesek, de időnként óvatlanok. Márpedig egy kis hal nem lehet óvatlan. Egyszer sem hibázhat.
Viszont a mesehősöm az volt. Kis hal. De volt egy nagy ötlete, álma, amit hosszú-hosszú éveken át dédelgetett. Egy saját étterem-panziót szeretett volna összehozni. És nagyon ott volt a vendéglátós szakmába. Ezért is borzasztó rossz volt neki, hogy néhány évre váltania kellett teljesen más irányba.
Kb. úgy pár éve ismét nekivágott, bár tudta, hogy - sakk nyelven szólva - nem lesz egy rapid játszma.
Ugyanis egy szerencsés körülmény távoli végeredményeként felvillant előtte a lehetőség. Türelmesen rakta össze, szervezte a dolgokat, miközben lapátolta a munkaadó-gazdának is a lóvét, ahol egyébként az már ott amúgy is hegyekbe állt. Keményen dolgozott a cél érdekében.
Tervezett, álmodott, kiagyalta a lépéseket aprólékosan. Mikor mit lép, hová. Évekig tartott, mire letisztult az ügy és úgy nézett ki, össze jön a matt. Meg lesz az áhított ingatlan, ahol valóra válthatja álmát. Minden klappolt. Leülepedett az el-eltűnő adós, dörzsölt követeléskezelő, nyerészkedő végrehajtó, éhes uzsora pénzintézet, per, ítélet, adósságrendezési katyvasz. Elcsitulni látszott minden. Na igen. Egészen a végkifejletig.
Az egyszerű ember hisz a barátságba, örül mások sikerének és nem gyanakszik arra, hogy mások nem örülnének feltétlenül az övének. És egy adott pillanatban könnyelműen elmondja a legféltettebb titkát, álmát, ötletét is annak,.... akinek nem kellett volna. Azzal nem számolva, hogy akinek elsusogja az álmot, az kinek és mikor csacsogja tovább, mennyit mond el belőle.
És hogyan. Mert itt megemlíthető talán némileg izgalmas körülményként az, hogy egyes, környékbeli - kifejezetten férfias jellegű - igen költséges hobbi-passzió csoportosulásokban, körökben keringenek szaftos történetek a "hogyant" illetően. Alátámasztva azzal is, hogy nagyon fut az "informátor" szekere a most divatba jött agroturisztika területén. A mese cselekményének és annak aljas voltának logikus láncolatán gondolkodva, egy ideig lamentáltam magam is a hallott és tulajdonképpen bizonyos, vagy felsőbb körökben megszokott "munkakapcsi-kváziszex " szálon, de inkább ne....vigyük el más irányba a mese vezérfonalát.
Mert hát a lényeg, ami lényeg, ....... naiv hősünk annyira el volt foglalva a végjátszma lépéseivel, hogy nem vette észre, hogy kigolyózták az ügyből.
Mint az kiderült, egy környékbeli - ráadásul neki ismerős, már-már haver - relatív (törpe) oligarcha az előzőekben sejtetett módon tájékozódván a dologról - és mint a legtöbb ilyen mai mesében - ragadozó halként lecsapott.
Hősünk először szinte fel sem fogta, hogy elárulták, majd lenullázták. Amikor végre megértette a dolgot, persze kiakadt. Feleslegesen. Ez az a tipikusan erősebb kutya effektus. Nem nyerhetsz.
Most naphosszat az időnként megcsörrenő telefonjára félelemmel vegyes reménykedéssel néz. Most az keresi, aki az odaveszett kalácsból egy morzsát dob neki, vagy, ....... valaki más .....?
Ami kissé meg is lepő egy mese világában. Semmi küzdelem a gonosz ellen, egy életem, egy halálom, stb., ect.
A legtöbb mesével ellentétben itt nincs happy end, boldog végkifejlet sem. (Ezért inkább kéretik nem elmesélni esti altatóként, mert ettől inkább felsírnak a gyerekek.)
Legfeljebb és némileg annyi, hogy a zseb(törpe) oligarcha először visszapattant a messze földön híres és mérhetetlen kapzsisága okozta sietségébe. Kidobva egy valag milliót, a királyi törvényszék valami oknál fogva nem hozta helyzetbe. Amin persze aztán a környékbeli többi - hozzá hasonló - nagygazda kaján vigyorgások közepette remekül elanekdotázott itt-ott. Természetesen szigorúan csak a háta mögött. A félelem nagy úr még ezen a szinten is. Mégis csak egy hatalom közeli spicliként van számon tartva. A barátságának hiánya a pályázatoknál bizony rossz ómen is lehet.
Egy darabig úgy tűnt, az álom és a vágy titokzatos tárgya marad az, ami volt. A település egyik frekventált pontján egy elhanyagolt, elvadult, időnként drogtanyaként is funkcionáló, jobb sorsra érdemes épület.
Van Isten, a gonosz végül csak megbűnhődött. Gondolhatnánk ezt.
Ne tegyük. A mostanában keletkezett mesék világa már nem ilyen. Nem lehet ilyen. Mert a zsebtörpicsek oligarcha mégis keresztül vitte az ügyletet.
Hogy ez néhány hónappal előbb hogy nem sikerült és most hogy igen, arról keletkeznek újabb mesék a kora esték távoli, halványan pislákoló pásztortüzei mellett.
Itt a vége, fuss el véle.
E történet a tragikuma (és rám való veszélye) okán talán kissé bonyolult és nehezen is érthető...... fikció. Vagy inkább tanmese? Nem tudom.
Bármilyen valós estre, történetre, körülményre való hasonlósága csak a véletlen műve lehet.
Talán azért (is) lett elmesélve, hogy ne lepődjön meg senki, ha így jár. Mert az élet bizony ilyen itt lent. Bárki lehet elárulva, kihasználva, becsapva, kinyírva, megnyuvasztva, és stb. Igaz, mindenki máshol, másképp. Te is.
Ezernyi mese-történet lehet.
De a lelki egyensúlyod megőrzése érdekében túllépsz rajta, esetleg nem vallod be magadnak sem, mert vagy a hiúságod nem engedi, vagy az ostobaságodtól, önteltségedtől nem látod be. Persze tehetnél ellene, fordulhatnál nyilvánossághoz, gyűjthetnél barátokat, szimpatizánsokat, beleállhatnál. De a génjeid nem engedik. Így vagy kódolva. Őseidtől, örökség. Muhi, Mohács, Majtény, Világos, Trianon, 56. Ehhez jön egy alaptörvénynek nevezett szörnyűség. Utódainknak.
Mi, porszemek néhányan - akik felfogjuk még azt is, hogy immár a tótól is elkerítettek bennünket - az élhető jövőért, magunkért, másokért, a környezetünkért.... és legfőképp mert hülyék vagyunk, próbálunk felszólalni, küzdeni. Akár egy mesével is.
De a remény kevés. Különösen akkor tűnik kevésnek, amikor megfigyeljük a Szolnok megyei 3-as számú választó körzet ellenzéki jelölt választást megelőző mozzanatokat. Bizony micsoda förtelmes, visszataszító dolog az, hogy a térségi DK az előválasztás alkalmával (az abádszalóki úgy általában) együtt kvaterkázik-taktikázik a fidesszel ? Ki az a hibbant, aki a korábbi tapasztalatok alapján azt gondolja, hogy a roma népeség 2022-ben nem a fidesz jelöltjére fog szavazni még akkor is, ha most a körzetben az ellenzékiek közül Túró Vilit segíti győzelemre?
Ezt látva, bizony ebben a körzetben sajnos nem sok az esély barátaim.
A velünk szemben lévő, vagy a hátunk mögé fojtó zsinórral osonó, osontatott gazember sok. A nagy-országos és persze a helyi hatalmasságok kéjjel gázolnak át bárkin, ha a legminimálisabb érdekük úgy kívánja. Nem foglalkoznak olyan, a polgári demokráciákban evidenciának számító elvvel, hogy a ...... kis ember is ember.
Ők egy másik elv szerint működnek. Inkább azt vallják, hogy a kis hal is hal. Amelyeket - mint ahogyan a fenti tanmesében is - a nagy halak meg is esznek időnként. ( Ez meg Marx-Engels)
Szőröstől-bőröstől, ötleteikkel, álmaikkal együtt. És ez érthető is.
Ha a vidéki, közte az abádszalóki viszonylatokat nézem, főleg.
